Jövőt akarsz? Becsüld meg az értékes jövevényeket, de légy határozott azokkal, akik nem becsülnek viszont. Erős kézzel ápold a közösséged, mert az fog erős kézzel megtartani téged évszázadokon át. Első királyunk döbbenetesen aktuális példát mutat városunk jövőjének formálásában – erre mutatott rá Jánossomorjai augusztus 20-i ünnepsége.
Az ünnepek arra hivatottak, hogy megállítsanak minket, és ráirányítsák figyelmünk azokra a fontos dolgokra, amik mellett a mindennapokban elmennénk. Örömteli, amikor egy nemzeti ünnepen elhangzó beszéd olyan pontokra veti tekintetünket, amiket eddig nem láttunk, pedig cselekednünk halaszthatatlan. Ez történt szerda délelőtt Jánossomorján is, több megszívlelendő gondolatot kaphatott az ünneplő lakosság augusztus 20-án.: Az államalapítás elveit a jánossomorjai közösség megtartásában, erősítésében is követnünk kell! Elég volt a nemzeti lobogós, áhítatos, öncélú múltidézésből – a történelemből leginkább tanulni kell! Mai tanulságokat, követendő utakat tartogat számunkra Szent István.
Élj, nemzet e hazán!
A nemzet megmaradásáért adunk hálát István királynak augusztus 20-án, mondta Kótai László atya az ünnepi szentmisén a pusztasomorjai Szent István templomban délelőtt. Kiemelte, Vajk, azaz István maga választotta nevét keresztsége előtt. Példája, Szent István az első vértanú, aki nyíltan hirdette Jézus istenségét, mire a csőcselék megrohanta, agyonkövezte. Hitét, feladatát áldozathozatala tudtával valló ember akart lenni István királyunk is. Az állam megerősítésével, a kereszténység felvételével – apjával egyetemben – sokat tett azért, hogy a magyar nemzet megmaradjon a Kárpát-medencében, ne oldódjon fel a sok nép között, mint annyi más nép – mondata Kótai László esperes-plébános.
A templomból aztán a fúvószenekar és a tűzoltó egyesület vezetésével az új kenyérrel a Szent István park szobrához vonultak az ünneplők, itt a város emlékezett meg az államalapítóról. Lőrincz György alpolgármester köszöntötte az ünneplőket, Tűz Tamás Szent István király című versét hallottuk Wittmann Eleknétől, majd a Boloct színtársulat előadásában dalokkal, versekkel emlékeztetett az államalapító királyra.
„Nagy munkát vállal az magára,
Ki most kezébe lantot vesz…”
Ezután Molnár Tamás János, az Örökség Kulturális Egyesület elnöke aktualitásokkal tarkított, sokakat megfogó ünnepi beszédében Szent István közösségmegtartó példáját Jánossomorja közösségi életével vetette össze. (A beszédet teljes egészében olvashatják a cikk végén.)
Az egyesület elnöke szerint Jánossomorja egyik értékét a befogadás jelentette, hiszen a sokszínű közösség értéket teremtett az évek, évtizedek során. „Települtek ide a Rábaközből, a Csallóközből, Felvidékről, Erdélyből, együtt él itt német, magyar, cigány, palóc, matyó, székely. És már Szent István is látta, hogy ez így hasznára válik országának. Mert mit is írt fiához, Imréhez írt intelmeiben: A vendégek s a jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén. Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő.”
De Molnár Tamás a közösség normáihoz való alkalmazkodás hiányát és az egyre nagyobb gondot jelentő közbiztonsági problémákat is kiemelte, határozottabb fellépést sürgetve. „Aki jó szándékkal jön hozzánk, azt fogadjuk be mi is! Aki dolgozik a családjáért, tesz a közösségért az hasznos tagja lesz városunknak. De tegyünk azok ellen, akik hamis szívvel, másnak ártva, az együttélés normáit felrúgva próbálnak szerencsét városunkban.”
Jánossomorja értéke és felvirágozásának egyik pillére erős közössége lehet, emelte ki. „Ismerőseim, akik más településekről jönnek, mindig elcsodálkoznak, hogy nálunk hány civil szervezet működik, milyen színvonalas programokat szerveznek, mekkora lelkesedéssel. És ez az igazi érték. Egy nagyvárosban súlyos pénzekért profi projektmenedzserek szerveznek megaprodukciókat idegen fellépőkkel. Nálunk részben a város szórakoztatja önmagát. A nagymama nézi az unokát a színpadon, a következő műsorszámban pedig az unoka a nagymamát. És ez így szép. Értékes. És becsüljük meg, hogy van társaskörünk, fúvószenekarunk, színjátszó csoportunk, kórusunk, néptáncegyüttesünk, önkéntes tűzoltóink. És tisztelettel kérek mindenkit arra, hogy vegyen részt tevékenyen a csoportok munkájában, kerékpározzon, táncoljon, énekeljen vagy tapsoljon a rendezvényeken!”
Szent István államalapító példája kis közösségünk, jánossomorjai mindennapjaink szempontjából is tartogat fontos leckéket, amiket az ünnepen újra és újra át kell ismétlenünk: „Amikor István királyunk 1000 éve országot, és államot alapított erős hittel bízott és tett is azért, hogy Magyarország évszázadok múlva is Magyarország maradjon. Mi Jánossomorja mai lakói az ő példáját követve bízzunk és tegyünk azért, hogy utódaink büszkék lehessenek ránk és a nekik hagyott örökségre.”
A fúvószenekar muzsikája mellett az önkormányzat, a helyi szervezetek, egyesületek képviselői koszorúzták meg az emlékművet. Külön öröm volt a város számára, hogy testvértelepülésünkről, Nagyfödémesről is érkezett egy delegáció, hogy velünk ünnepelje a magyar államalapítást.
„Nem tudhatom, másnak e tájék mit jelent…”
Ezt követően Kótai László megáldotta az új kenyeret. Mint mondta, augusztus utolsó vasárnapján mindenhol hálaadó ünnepségeket tartanak szerte a világon. Nálunk ez Szent Istvánnal kapcsolódott össze, hálát adunk magyarságunk megőrzéséért, de hálát adhatunk a termésért, a nyárért, sőt, sok olyan apró dologért, ami körbevesz minket a mindennapokban, fel sem tűnik létezése, és az, hogy milyen szép, könnyű, boldogító szerepet játszik életünkben. (A hálaadó beszédet cikkünk végén olvashatja)
Az ünnepség végén a kenyeret mindenki megkóstolhatta, és bort is kortyolhatott hozzá. Többen engedtek a szónok invitálásának, és megtekintették a készülő pusztasomorjai közösségi házat is. A régi tornaterem az önkormányzat és az Örökség Kulturális Egyesület együttműködésében vesz új alakot, hogy civil szintérként működjön, erősítve a közösséget Jánossomorján.
Hauptmann Tamás
Molnár Tamás János, az Örökség Kulturális Egyesület elnökének ünnepi beszéde
Tisztelt ünneplő Közösség! Kedves vendégeink!
Azért gyűltünk itt ma össze, hogy tisztelegjünk Szent István királyunk előtt, megemlékezzünk az egységes magyar állam megalapításáról, és ünnepeljük az új kenyeret, és vele azokat, akik a búzát elvetették, jó gazdái voltak a magyar földnek, a termést learatták, azokat akik fogták a sütőlapát végét, és azokat is akik egy dolgos nap után, megszegvén a kenyeret a családjuk elé teszik.
Erre az ünnepünkre nem vetődik a gyász árnyéka, mert a dönteni tudás, a béketeremtés, az Európához való tartozás, a jövőbe vetett hitet jelenti. Augusztus 20-a megemlékezéseink éves körforgásában az a nap, mely tudatunkban a biztonság , az elégedettség érzésével társul.
Szent István történelmi érdeme, abban áll, hogy felismerte: fel kell vennünk a kereszténységet, és létre kell hoznunk egy feudális államot, – amilyenek a X. században Európában sorra jönnek létre, – különben eltűnünk a történelem süllyesztőjében, ahogy az előttünk lévő, itt a Kárpát-medencében élő népek eltűntek. Vérrel és vassal, de beillesztette hazánkat az európai államok sorába, ennek köszönhető, hogy több mint 1000 éve vagyunk itt államiságunkat megőrizve a Kárpát-medencében.
De mit is mondanak Önöknek, nekünk Szent István tettei?
Vonjunk párhuzamot nagy királyunk szellemisége, történelmi lehetőségei, és cselekedetei illetve a mi hétköznapi életünk között!
István megszervezett egy államot, egy országot egy népet. Uralkodása működő közösséggé formálta Magyarországot Európa szívében. Kereteket, célokat, törvényeket alkotott.
És ugyanez kell hogy legyen a mi feladatunk is itt Jánossomorján. Tudjuk, hogy a közösség nem emberek halmaza. Több annál. Együtt élő, dolgozó, egy nyelvet beszélő, hasonló értékrendet képviselő, közös célokért tevékenykedő emberek alkotják. De ugyanakkor nem „egyenpolgárokra” van szükség. A biológiából is tudjuk, hogy a sokféleség mindig hatékonyabbá tesz egy csoportot. Jánossomorja ebből a szempontból szerencsés helyzetben van. Ha csak a származás alapján vizsgáljuk városunk népességét akkor látjuk hogy települtek ide a Rábaközből, a Csallóközből, Felvidékről, Erdélyből, együtt él itt német, magyar, cigány, palóc, matyó, székely. És már Szent István is látta, hogy ez így hasznára válik országának. Mert mit is írt fiához, Imréhez írt intelmeiben:
„A VENDÉGEK BEFOGADÁSÁRÓL ÉS GYÁMOLÍTÁSÁRÓL
A vendégek s a jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén. Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő.”
És aki jó szándékkal jön hozzánk azt fogadjuk be mi is. Aki dolgozik a családjáért, tesz a közösségért az hasznos tagja lesz városunknak.
De tegyünk azok ellen, akik hamis szívvel, másnak ártva, az együttélés normáit felrúgva próbálnak szerencsét városunkban.
István, mint törvényalkotó Dekrétomainak Második Könyvében az alábbiak szerint kívánja büntetni azt ki a magántulajdont nem tiszteli.
„Valamely szolga először követend el lopást, adja vissza a mit lopott és váltsa meg az orrát öt tinóval, ha tudja; ha pedig nem, vágják le”Nem hiszem, hogy ebben az esetben vissza kellene térnünk a Szent István-i rendeletekhez, de a jogbiztonság, az együttélés szabályainak határozott betartatása hozzájárul ahhoz, hogy gyermekeinket nyugodt szívvel engedjük ki az utcákra, este félelem nélkül térhessünk nyugovóra.
Nagy királyunk figyelmeztette fiát a hagyományok tiszteletére is. Intelemként így szól, Imre herceghez: „A FIAK KÖVESSÉK AZ ELŐDÖKET!
Őseink követése foglalja el a királyi méltóságban a nyolcadik helyet. A legnagyobb királyi ékesség, az én tudásom szerint, a királyelődök után járni, a szülőket utánozni. Aki ugyanis megveti, amit megszabtak atyai elődei, az isteni törvényekre sem ügyel. Mert az atyák azért atyák, hogy fiaikat gyámolítsák, a fiak pedig azért fiak, hogy szüleiknek szót fogadjanak.”A mi örökségünk is hatalmas… Rácsodálkoztak már ilyen szemmel környezetükre? Elődeink épített öröksége, termelési tapasztalatai, életvezetésre vonatkozó útmutatásai rejtve vagy teljesen nyilvánvalóan velünk léteznek. Nézzük meg egy régi pajta tetőszerkezetét. Századok tapasztalatát fedezhetjük fel benne. Az illesztések, csapolások pontossága, a megmunkálás célszerűsége, az anyagismeret egységet alkot. Vagy hallgassunk meg egy régi stílusú magyar népdalt. Több ezer év öröme-bánata csendül ki a keleties hajlításokból. Manapság bálban, lakodalomban, tábortűz mellett Republicot, Neotont énekelnek vagy olyan „gyöngyszemeket” mint a „Hosszú fekete haj..”, vagy „Aranyeső..”. Tudják-e hogy német nyelvterületen kb. 5000 népdalt, népdalváltozatot gyűjtöttek fel. A Kárpát-medencében ezidáig ez a szám 20.000.
És ezek a kincsek körülöttünk hevernek. Jánossomorján meg kell mentenünk a célszerűen szép régi épületeket, homlokzatokat, kapukat. Fel kell gyűjtenünk a nagymamától, a nagypapától a jánosi-péteri német mondókákat, gyerekjátékokat, énekeket, matyó örökséget, a pusztasomorjai hagyományokat. Ne dobjunk el semmit, amiről akár csak sejtjük, hogy értéket hordoz. Egy régi énekeskönyv, egy tűzoltőszekerce, egy bőrcsizma, egy szólás, amit a nagymamánk mondogat, mind-mind a helyi értéktárat gazdagíthatja. Például tegnap este a „Tikszedésen” megtanították nekünk Németh Lajos bácsiék egy dalt, amit ekkor énekeltek. Ádámon [az új kenyeret kísérő, viseletbe öltözött ifjúsági klubos fiatal – a szerk.] a dédnagypapája csizmája és a nagypapája csizmanadrágja van. Ezeket a szellemi-tárgyi kincseket szívesen átveszi, megőrzi városunk helytörténeti gyűjteménye, vagy az Örökség Kulturális Egyesület.
És végül visszatérnék első gondolatomhoz, a közösségteremtéshez. Látok egy olyan tendenciát, ami talán kizökkenti társadalmunkat a 90-es éveket jellemző szappanopera-kultúrából. Lassan talán elég lesz a Don Alvarókból és a Hanna Montanákból. Múltkor ismét láttam két nénit és egy bácsit a ház előtt egy padon ülni és beszélgetni. Ez jó jel, ők már lekapcsolták a tévét. Vajon meg tudnánk hirdetni egy: „Ismét padot a kapuk mellé!” programot?
Ismerőseim, akik más településekről jönnek, mindig elcsodálkoznak, hogy nálunk hány civil szervezet működik, milyen színvonalas programokat szerveznek, mekkora lelkesedéssel. És ez az igazi érték. Egy nagyvárosban súlyos pénzekért profi projektmenedzserek szerveznek megaprodukciókat idegen fellépőkkel. Nálunk részben a város szórakoztatja önmagát. A nagymama nézi az unokát a színpadon, a következő műsorszámban pedig az unoka a nagymamát. És ez így szép. Értékes. És becsüljük meg, hogy van társaskörünk, fúvószenekarunk, színjátszó csoportunk, kórusunk, néptáncegyüttesünk, önkéntes tűzoltóink. És tisztelettel kérek mindenkit arra, hogy vegyen részt tevékenyen a csoportok munkájában, kerékpározzon, táncoljon, énekeljen vagy tapsoljon a rendezvényeken.
És büszkén számolhatok be a közösségépítés egy újabb lehetőségéről Jánossomorján. Egyesületünk a képviselőtestület egyhangú támogatásával elvállalta, hogy jó gazdája lesz a pusztasomorjai volt „tornaterem-könyvtár-posta” épületegyüttesnek. Az épület felújítására az önkormányzat a 2014-es évre 4 millió forintot különített el. A munkálatokat a nyáron meg is kezdtük. Az épület átadása után szeretnénk minden jelentkező kulturális-, és sportcsoportnak helyszínt biztosítani a további tevékenységéhez. Az épület jelenleg munkaterület, de az érdeklődőknek ünnepségünk után szívesen bemutatjuk a jelenlegi állapotokat, és ismertetjük elképzeléseinket.Amikor István királyunk 1000 éve országot, és államot alapított erős hittel bízott és tett is azért, hogy Magyarország évszázadok múlva is Magyarország maradjon. Mi Jánossomorja mai lakói az ő példáját követve bízzunk és tegyünk azért, hogy utódaink büszkék lehessenek ránk és a nekik hagyott örökségre.
Köszönöm, hogy meghallgattak.
Kótai László atya hálaadó idézete:
Köszönöm, Uram, köszönöm.
Köszönöm a mai nap megszámlálhatatlan ajándékát.
Köszönet mindazért, amit láttam, hallottam, kaptam…
Köszönöm a hideg vizet, amely felébresztett, az illatos szappant, és a frissfogkrémet.
Köszönet a ruháért, amely testemet fedi; diszkrét színéért, jó szabásáért.
A pontosan megjelenő mindennapi újságért, a reggeli mosolyt keltő tréfáért, a tovább húzódó fontos tárgyalásokért és a győztes futballmeccsért.
Köszönet a motorizált szemétkocsiért, annak kísérőiért, füttyös kiáltásukért és az ébredő utca zajáért.
Köszönet a munkámért, a szerszámaimért, a fáradozásaimért…
Köszönöm a kezemben lévő fémet, amely hosszan feljajdul, amikor beléharap az acél olló, köszönöm a műhelyfőnök elismerő tekintetét és a befejezett darabokat továbbvivő kiskocsit. Köszönet Béláért is, aki a reszelőjét kölcsönadta, Daniért, aki cigarettával kínált,és Karcsiért, aki ajtót nyitott előttem…
Köszönöm a hömpölygő utcát, amely magával sodor, a fénylő kirakatokat, a tovasurranó gépkocsikat, a siető gyalogosokat, az egész életet, amely itt folyt ma le a házak csipkés szélei között.
Köszönöm az ebédet, amely erőt adott, a pohár sört, amely oltotta szomjamat.
Köszönet a motorért, amely gyorsan oda vitt, ahová éppen igyekeztem, a benzinért, amely hajtotta, a szélért, mely arcomat cirógatta és a fákért, amelyek utam mentén sorra köszöntöttek…
Köszönet a gyermekért, akit játszani láttam a szemközti járdán.
Köszönet a görkorcsolyájáért és a tréfás grimaszáért, amikor elesett. Köszönöm az útközben kapott számos „Adjon Istent”, a kézfogásokat, amelyeket adtam, s a mosolyokat, amelyeket röptében küldtek felém.
Köszönöm anyámat, aki otthon vár engem, köszönöm diszkrét szeretetét, csöndes jelenlétét.
Köszönöm e hajlékot, amely fölém borul és véd; a világító lámpafényt, a zenélő rádiót.
Köszönöm az esti napi-krónikát, a szombatesti vidám műsort.
Köszönöm a virágcsokrot az asztalom közepén: igazi remekmű…
Köszönöm a békés éjszakát, köszönöm a fényes csillagokat, köszönöm a csöndet.
Köszönöm az időt, melyet nekem adtál, köszönöm az életet, köszönöm kegyelmedet.
Köszönöm Uram, jelenlétedet!
Köszönöm, hogy hallgatsz a szómra figyelmesen, hogy a kezedbe veszed és elfogadod képességeim csokrát, hogy átadd Atyádnak.
Köszönöm, Uram.Részletek Michel Quoist: Itt vagyok, Uram! című könyvéből
