Két településrészének védőszentje, Keresztelő Szent János és Szent Péter apostol előtt tisztelgett Jánossomorja vasárnap a két településrész búcsúján, és ünnepelt a sportpályán. Az öröm különösen nagy volt Mosonszentjánoson, ahol a már felújított templomban köszönthették védőszentjük ünnepét a hívek. A tervekkel azonban már tovább is tekint az egyházközség.

A mosonszentjánosi templomban több hónapos munkák zárultak le az elmúlt napokban, így a hívők a már megújult templomukban ünnepelhették a településrész búcsúját. Kótai László atya prédikációjában elmondta, az újra az eredeti rendbe rakott, csak a régi padokat tartalmazó széksorok, a templom belő, a kövek most ugyanazt a képet mutatják, amit 200 évvel ezelőtt. Ezzel egyfajta folytonosságot is jelképez az akkori és mostani hívek között és a múlt megbecsülését, isten irgalmasságába vetett hitet jelzi a Keresztelő Szent Jánosnak szentelt templomban – ezt jelentette egyébként János neve is.

Bő egy hónapja, első lépésként a padokat rendezték át, átjárhatóvá téve így a templomot. Nagy problémát jelentett falak vizesedése melyet egy új technikával oldottak most meg. A templom falába körbe elektródákat helyeztek el, amely az elektromos áram segítségével taszítja most a vizet vissza a talajba. Ez hosszú távú és biztos megoldás a plébános reményei szerint.

Nagy összefogás kellett hozzá, hogy a munkálatok gyorsan haladhassanak, a hívők, az önkormányzat, a Mosonszentjánosi Templomért Alapítvány és magánszemélyek felajánlásai is segítették a munkát, mely így összesen közel 12 millió forintba került.  Az idén 25 éves Pakett cégcsoport 1 millió forintot ajánlott fel a felújításra.

A munkálatok során több, eddig nem is sejtett értékre is bukkantak. Kiderült, hogy a karzatot tartó oszlopok akár 250 évesek is lehetnek, ezért szeretnék a jövőben ezeket is régi pompájukba visszaállítani. A festés hosszú távú, de fontos cél. Kótai László felhívta a figyelmet arra, hogy az épület egészsége után most már a szépségre is figyelhetnek: „Hiszen 1928-ban festették utoljára a templombelsőt, azóta már több szeccó is van a mennyezeten, amiről nem is lehet tudni, hogy mit akar ábrázolni. Hogy mikor kerül erre majd sor, nem tudjuk. Mindenesetre a szentjánosi híveknek jól össze kell fogni akkor ha nem csak jó, hanem csak szép templomot szeretnének maguknak, ahova aztán jönnek majd ünnepet tartani.”

A munkálatok itt még nem fejeződtek be, önkormányzati támogatásból pár héten belül az egész templom külső burkolatát felújítják, mely közel 2,5 millió forintba kerül.  Az egyházközség tagjainak azonban nem csak Mosonszentjánoson lesz munkája a következőkben, hamarosan a mosonszentpéteri plébánia építési munkálatai is újra elkezdődhetnek és be is fejeződhetnek.

 

-hirdetés- -hirdetés-