Nem drasztikusan, de emelkedik a szociális segélyekre szorulók száma Jánossomorján, közülük is sok a gyerekkorú. Segítésük a költségvetésből is egyre nagyobb szeletet kanyarít ki. Ezekkel az adatokkal találkoztak az önkormányzati képviselők szerdai ülésükön.

A gyermekek védelmében dolgozó térségi és helyi szakembereknek mondtak köszönetet a képviselők szerdán. A tavalyi évről szóló beszámolóból ugyanis kiderült, ismét sok feladattal kerültek szembe Jánossomorján. Városunkban minden rászoruló gyermek megfelelő védelmet kap, nincsenek észre nem vett esetek. Ám kis mértékben ugyan, de évről évre növekszik a veszélyeztetett családok és gyerekek száma.

Az adatok beszédesek: Rendszeres gyermekvédelmi támogatásban 153-an részesültek tavaly. Közel felük 14 év alatti. Városunkban 33 gyermek mondható hátrányos helyzetűnek a lakáskörülményei miatt. A szakemberek személyes segítségére tavaly 123 alkalommal volt szükség, és közel hétszáz alkalommal fordultak hozzájuk tanácsért. 22 gyermek került gondozásba, átmeneti nevelésbe, hárman gyermekotthonba. Egyet közülük sürgős beavatkozással kellett védelembe venni.

Az elmúlt években közel 8 százalékos emelkedést mutat a segélyre szorulók száma. A nehéz helyzetben lévő családokban elő gyerekek száma is egyre nő. Bár nagy arányú az elszegényedés, a bedőlő hitelek okozta anyagi gondok, a migráció is jelentős oka a növekedésnek. Az itt munkát vállalók között sok az olyan család, ahol ingerszegény környezetben cseperedik a gyerek. Sajnos ez a szociális jelenség a hordaléka a határok kinyílásának, a munka és a megélhetés érdekében a nyugati határszélre költözők tömegei jelentette folyamatnak. A szomorú hozadékok ellen pedig nagyon nehéz valamit is tenni – mondta el a testületi ülésen Dr. Kurunczi Károly polgármester.

A gyermekvédelmi támogatásokból a központi költségvetés finanszíroz nagyjából kétmillió forintot. A rendkívüli gyermekvédelmi segélyeket az önkormányzat állja, ezek tavaly majdnem hatmillió forintot tettek ki. A legtöbb család évente többször is igénybe veszi a segítséget.

 

 

Hauptmann Tamás

-hirdetés- -hirdetés-