Közel 130 jánossomorjai adott vért Jánossomorján hétfőn. Az orvosi kombinátban rendezett véradó-napon délutántól kora estig várták a segíteni szándékozókat a megyei vérellátó szolgálat és a helyi vöröskereszt tagjai. A létszám kis emelkedés az elmúlt évekhez képest, azonban még mindig jóval elmarad a tíz-tizenöt évvel korábbi adatoktól. Akkor majdnem kétszázan adtak vért rendszeresen Jánossomorján.
Fotógaléria a képekre kattintva!
A csökkenés annak is köszönhető, hogy sok munkahelyen nem támogatják a dolgozókat abban, hogy elmehessenek véradásra, de az emberek felelősségérzete is csökkent. Pedig egyetlen 4,5 dl-es adag vér három betegen segít, ráadásul a véradás egyben szűrővizsgálat is. A biztonságos hazai vérellátáshoz évente több mint 430 ezer egység vérre van szükség.
Ma már elsősorban a daganatos betegeknek van szükségük vérre. Ezt követik a különböző sebészeti beavatkozások. A sport-és közlekedési balesetek miatti sérülések csak a negyedik helyen állnak. A nagy vérigény elsősorban az orvostudomány fejlődésének a következménye: sok korszerű műtét, szervátültetés, a rosszindulatú betegségek (leukémia, daganatok) kezelése csak a korszerű transzfuziológiai lehetőségek birtokában lehetséges – hívja fel a figyelmet a Magyar Vöröskereszt.
A nők évente négyszer, férfiak évente ötször adhatnak vért. Két véradás között minimum 56 napnak kell eltelnie. Bár a jánossomorjai létszám lehetne jobb is, örömteli adat, hogy az eddigi éveknél jóval több, 25 első véradó érkezett, akik bebizonyítják, büszkének is lehetünk a segítségünkre.
JTV