Huszonöten váltak felnőtt keresztényekké vasárnap délután a mosonszentpéteri templomban. 22 nyolcadikos diák és három felnőtt bérmálkozott, vagyis lett az egyház szerint alkalmas a felnőtt keresztényi életre. A nagykorúságot jelentő szentség a Krisztusnak megfelelő életvitel és a hit értő terjesztésének megerősítése is. Az ekkor választott bérmaszülő feladata, hogy ebben segítse választottját. Jánossomorján Kapui Jenő mosoni kanonok vezette a szertartást három paptársa segítségével. Őket a városi egyházközségek nevében Luka János képviselő köszöntötte.
-„Kérjük a kegyelmet, hogy jót, a helyeset, a hasznosat meglássátok, felismerjétek és szeretteitek boldogságára meg tudjátok valósítani!” – mondta el a bérmálkozás lényegéről Kapui Jenő címzetes kanonok, mosoni plébános.
Fotógaléria a képekre kattintva!
A bérmálkozás után a diákok versekkel és virággal köszönték meg a beavatást és a több éves hittanoktatást nemcsak a felkészítő tanároknak, hanem azoknak is, akik a korábbi években foglalkoztak vallási fejlődésükkel. Ezután a templom előtt emléklapot vehettek át, sőt, örömteli meglepetésre Kapui Jenőnek is jutott egy elismerő oklevél.
JTV


