Fúvós zenével és Marci bácsi kedvenc darabjaival emlékezett a Jánossomorjai Fúvós Egyesület 2009-ben elhunyt egykori vezetőjükre, Schmidt Mártonra. Az esten a mosonszentmiklósi fúvós zenekar is közreműködött. A tehetségeket támogató, a volt karnagyról elnevezett emlékdíjat idén Vitéz Máté kapta.
Német dalokkal és modern slágerekkel is készültek a Jánossomorjai Fúvósegyesület tagjai a koncertre. Mivel a fiatal zenészek többsége Marci bácsit már nem ismerhette, ezért itt fontos példájának felelevenítése is. A Schmidt Márton emlékkoncerten a Mosonszentmiklósi Fúvós Baráti Kör tagjai is zenéltek. Az est zárásaként a két zenekar közösen állt a színpadra.
Marci bácsi családja idén is részt vett az ünnepségen: immár ötödször is átadták a Schmidt Márton Emlékdíjat a zenekar egy ifjú tehetségének. Varga Alfréd, az emlékdíj alapítója elmondta, a múltat és a jövőt szerette volna összekötni a díjjal, szerény módon, de ösztökélni a fiatal tehetségeket arra, hogy a zenét továbbvigyék.
A díj célja, hogy a fiatal zenészek biztatást kapjanak és hosszú ideig a zenekar tagjai legyenek. Idén a zenekar vezetőségének javaslatára, Vitéz Máté kapta az oklevéllel és pénzjutalommal járó elismerést. Mint mondta, a helyi zeneiskolában kezdte tanulmányait és mellettük sokat köszönhet a fúvószenekarnak is, mert ők adták meg azt a kezdő lökést, ami a zenei pályára is állította a tanulmányait fúvós hangszeren folytató fiatalt.
Schmidt Márton maga is sokat tett a fúvószenekar utánpótlásának képzéséért, ami ma is remekül működik. 2004-ben a város első díszpolgárává avatott Schmidt Márton a fúvószenekar alapító tagja és több évtizedig vezető karnagya volt, de tanítóként és a művelődési ház igazgatójaként is tevékenykedett; a település kulturális életének meghatározó alakja volt. Az 1965-ben alakított zenekarban végzett munkájáért Marci bácsi több országos kitüntetést is kapott.
Petz Brigitta
Schmidt Márton életrajza, emlékei
2009 novemberében, életének 84. évében hunyt el Schmidt Márton tanító, karnagy, Jánossomorja díszpolgára. Marci bácsi a település kulturális életének meghatározó alakja volt: a művelődési ház igazgatója, a helyi fúvószenekar alapító tagja és több évtizedig vezető karmestere, a helyi zeneoktatás megkerülhetetlen személyisége, a helytörténeti kutatások fontos segítője. Jánossomorja Város díszpolgári címét, a kitüntetés történetének első díjazottjaként, 2004-ben vehette át. (A rendszerváltás utáni években az akkori településvezetés már egy hasonló, akkor egyediként átadott, hasonló címmel is elismerte munkáját.) Karvezetői munkájáért a Landeskapellemeister – kitüntetést is megkapta a Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsától.
Schmidt Márton 1925. március 22-én született Mosonszentjánoson. Édesapja helyi földműves gazda volt, ám a település közéletében ő is aktív szerepet vállalt. A család megmenekült a kitelepítéstől, vélhetően azért, mert édesapja magyar szellemiségű, önmagát magyarnak valló volt.
“1925. március 22-én születtem Mosonszentjánoson. Édesapám akkoriban a hazánkat sújtó Trianoni béke utáni politikai és gazdasági időkben próbálta a család életszínvonalát az általános szinten tartani. Ő az első világháború idején, mint hagyományos önkéntes a Pozsonyi kaszárnyában szolgált, mint fiatal hadnagy osztagparancsnok került a háborúba. Ez egy fogatolt alakulat volt, ahol osztrákok, csehek, és magyarok közösen szolgáltak. Ő, mint magyar tartalékos tiszt népszámláláskor magyarnak vallotta magát, amit 1945-ben az akkori szervek nem vettek figyelembe és minket az ő távollétében kitelepítettek. A gazdaság élő és holt felszerelését át kellett adni. Mi anyámmal és testvéremmel, nagyanyánkkal apám szüleinél, Domb utca 2-ben leltünk otthonra.”
“A kitelepítést 1945. szeptember 29-én éltük meg, amikor még mindenki a házában várta az idő folyását. Mi is szemléltük a jánosiaknak a házból való kizárását. 1946-ban mi nem kerültünk a kitelepítési listára, nem volt lelki erőm a vasútállomásra kimenni végig nézni az ottani bevagonírozást, ami egybe esett a húsvéti ünnepekkel.”
“1946 májusában visszaköltöztünk a házunkba, ott volt a Juli nevű tehenünk, és még egy üsző és borjú. A földet a pusztasomorjai HANGYA traktorral szántottuk meg és kölcsön lófogattal vetettünk. 1948 decemberében haza jött édesapám az orosz fogságból és így gazdálkodtunk.”
Schmidt Márton az elemi iskolát szülőfalujában végezte, majd magyar iskolában, a kőszegi gimnáziumban érettségizett. “1948. március 15-én nagy ünnepély volt a faluban, a szabadságharc 100 éves évfordulója alkalmából, amikor az akkori tűzoltóságnak volt zenekara, és egy cigányprímásra bízták az oktatást. A meglévő hangszereken, amit a káplán úr tudott előadni, alkalmi fúvószenekar játszott /kotta nélkül/, amiben játszani tudó fúvósok voltak. Itt meg kell említeni olyan tagokat, mint a Brontmerek, Kovács klarinétost, öcsémet Istvánt, a péteri Bíró bácsit, Schuzondteri dobost, amikor a Hármashalomnál a helybeli Határőrség díszlépéssel tisztelegett , és a zenekara Blaha Lujza indulót játszotta. A próbákra már én is jártam az Iparos utcai házba, Kovács klarinétos, valamikori miskolci bányászzenész otthonába. Így készültünk megünnepelni a 100 éves március 15-ét.”
Ezután édesapja gazdaságában dolgozott, majd beiratkozott a győri tanítóképző dolgozók iskolájába, ahol 1950-ben tanítói képesítést szerezett. A tanévet Kisbaráton (ma Győrújbarát) kezdte, de 1959-ben hazakerült – feleségével és kislányával együtt.
“…beiratkoztam a győri tanítóképző Dolgozók iskolájába, ahol tanítói képesítést szereztem. 1950 még csépeltünk, mikor édesapám büszke örömmel közölte, hogy tanítóvá kineveztek Győrszentmártonba. De azt a következő napon helyesbítették úgy, hogy a tanévet Kisbaráton kezdem. 1959-ben hazakerültem feleségemmel és kislányommal együtt. Itthon az úttörő harsona zenekart tanítottam, amivel híresek lettünk a megyében.”
A mosonszentjánosi iskolában ének-zenét tanított. Az iskolai úttörő-harsonazenekar vezetője, majd később az 1965-ben alakult helyi fúvószenekar alapító tagja, később karnagya volt. E címet egészen 2002-ig töltötte be. Nyugdíjba vonulása után az 1990-es évek elején még két évig hegedűt oktatott a helyi zeneiskolában.
“A községben Kovács Antal párttitkár a helyi sikereken okulva arra az elhatározásra jutott, hogy ezek a tanulók, ha már szépen tudnak fújni a kocsmában, akkor ezek tanuljanak meg billentyűs hangszereken is. Így úttörő-iskolai keretben kaptunk, vásároltunk felújított használt „b” hangolású trombitákat, és egy tenorkürtöt. 9 tanuló tudott kotta után játszani, akiket be tudtunk sorolni a felnőttek köze, minden nehézség nélkül. Akkor már felnőtt tanítványaim is voltak. Ők még gyermekkorukban tanultak szülőfalujukban a tanító úrtól hegedülni. (A 90-es évek elején két évig hegedűt oktattam a helyi zeneiskolában.) Így csak összejött egy fúvós-zenekar. Köszönhetjük a helybeli vezető egyéniségeknek a hozzáállását. Ahol érettségiig játszottam, tanultam – mert a zenekarban is kell tanulni.”
– “A helyi művelődésszervezők között fontos szerepet foglal el – mondja Lőrincz György a Balassi Bálint Művelődési Ház igazgatója. – Marci bácsi 1962-től 1969-ig a helyi művelődési ház igazgatója volt, amely regnálása alatt épült újjá. Már ekkor szorgalmazta, hogy önálló, főállású művelődési ház igazgatót alkalmazzon a települési tanács, mert ezt a helyi kulturális élet megkívánja – de egészen 1972-ig e munkát tanítók végezték másodállásban. Ez fontos felismerés, és sokat tett hozzá a város kulturális életéhez.” Énekelt a nagy sikerű Pedagógus-ÁFÉSZ Vegyeskarban is. A helytörténeti kutatásokhoz sokat tett hozzá, de már szinte a településképhez tartózó volt, hogy a város főutcáján sétálva is meghallgathatták Marci bácsi egy-egy érdekes történetét az arra járó lakók.
A idézetek: Szemelvények Schmidt Márton önéletrajzából – Jánossomorja, 2007. február 14.
Másodközlés: jtv.hu, 2009. november 13.
Hauptmann Tamás
