A sokszínű közösség ereje, békéje adja meg ma, Jánossomorján azt a szabadságot, amiért akár ’48-ban is síkra szálltak a forradalmárok. Az ő örökségüket úgy válthatjuk valóra, ha vigyázunk közösségünkre – ezt hangsúlyozta Jánossomorja idei március 15-i ünnepsége, amiért sok helyi előadó fogott össze. Érzelemben gazdag műsor, elgondolkodtató beszéd és az eső ellenére is ünnepélyes koszorúzás az idei mérleg Jánossomorján, március 15-én.
Sok civil szervezet fogott össze, hogy méltó ünnepi műsort állítson színpadra Jánossomorjának. A Mosonszél egyesület Boloct színjátszó csoportja, a Cintia Wellness Club, az ifjúsági klub és sok segítő fogott össze a város idei megemlékezéséért. A negyvennyolcas témákról íródott dalok feldolgozásait nagy örömmel és beleérzéssel fogadta a közönség. A színjátszókat a mai estén segítő jelenlegi és korábbi Canto-kórustagok kiváló éneke is megborsóztatta a hallgatóságot. A zenék alatt pedig a táncstúdió fiatal táncosainak témákhoz kapcsolódó, lágy, mértéktartó koreográfiáit láthattuk. A történelmi eseményekről is hallhattunk gondolatokat, versrészleteket. Az előadást keretbe foglaló jelenet a kislányának mesélő édesapa, aki elmondta, nemcsak emlékezni feladatunk az eseményekre, hanem folyamatosan tenni is azért, hogy megőrizzük azt a szabadságot, amiért őseink vért ontottak.
A műsorszerkezet iskolás volt kissé, de statikusságán a táncosok jó arányérzékű koreográfiái oldottak. A történelmi tévhitekkel szemben azonban csatát vesztett az összeállítás – a műsorban elhangzottakkal szemben például ismert tény, hogy Petőfi nem szavalta el a Nemzeti Dalt a múzeum lépcsőin -, ami fájó, igaz, apró öngól egy ilyen sok munkát magában hordozó, igazi összefogáson alapuló műsoron. Összességében azonban színvonalas, az eseményeknek, örökségünknek méltó emléket állító műsort láthatott a művelődési házba látogató, idén ismét népes nézősereg. Amely tény sokaknak jelentett végre és ismét nagy örömöt Jánossomorján.
A vízfelület továbbra is nyugodt.
A megemlékezés után Prátser Krisztián, a Klafszky-tagiskola történelem-magyar tanára mondott ünnepi beszédet. Szokásához híven nem felkiáltó jelekkel tűzdelt, inkább csak szerény hangvételű, ám oldalunkba mélyedő megállapításokkal elegánssá tett mondatokat hallottunk tőle.
Ne csak tananyag legyen a 48-as forradalom és szabadságharc, hanem olyan esemény, aminek jelentőségét ismerjük, és érzelmi szálakkal kötődünk hozzá. Ezt pedig közösségekben ünnepelve érhetjük el – ezt üzente Jánossomorja március 15-i beszéde. Mint a szónok mondta, a haza, a nemzet a kis, egységes és összetartó közösségekből áll össze, ám nemzeti egységünket sokszor összekuszálja a politika, az érdekek. Azonban nem mindenhol. Sokszínűsége, befogadása és a befogadásból teremtődő érték teszi ilyen csodálatos várossá Jánossomorját. Olyan egységes, boldog hazává, amilyet a ’48-asok is kitűztek célul maguk elé.
– „’48 öröksége itt van, a széksorok között. Mindannyian magunkénak érezzük nemzeti múltunk e kitörölhetetlen, egyszerre fájó és dicső fejezetét. Köszönet ezért a szereplőknek, és a műsor készítőinek. (…) Egy kis állam vagyunk Közép-Európában, legalábbis, szerintünk ott. (…) nem vagyunk már tenger sem. Inkább több ágra szakadt folyók képét mutatjuk. Ezek a folyók eltérő szélességűek. Az egyiknek több, a másiknak kevesebb a vízhozama. Van, amelyik összevissza kanyarog, és olyan is akad, ami bőszült folyamként mindent magával sodor, ami az útjába kerül. A baj csak az, hogy ezek a folyók nagyon régóta nem találkoznak, nincs összefolyás. Alámossák a partot, rombolják a földet, Magyarország testét. (…) Örülnénk már egy nagyobbacska tónak is, csak állnának meg végre ezek a rohanó folyók. Állóvíz szeretnénk lenni. Nyugodt, sima vízfelület.(…) Ezek a műsorok (…) Rávilágítanak arra is, milyen szerencsések vagyunk, hogy itt élhetünk Jánossomorján. Nem vagyunk tenger, soha nem is leszünk. Egy olyan tó vagyunk, melybe rengeteg sok kis ér, patak, forrás érkezik. Győrből, a Dunántúlról, az Alföldről, akár határon túli tájakról. Ezek a kis vizek táplálják ezt a tavat, ami ezáltal egyre nagyobb és nagyobb lesz. Ugyanakkor, közösséget is vállalnak – mindegy, honnan érkeztél, itt jánossomorjai vagy. A vízfelület továbbra is nyugodt. (…) Napjainkban kicsiben lehet csodát tenni. Például egy kisvárosban. Itt, Jánossomorján. Ez a csoda gyakran megtörténik, lehet, hogy nem is mindig vagyunk tudatában. Elég hozzá egy ünnepi műsor, egy kiállítás, bármilyen városi rendezvény. Amikor azt érezzük, hogy összetartozunk. Én ma kicsit erősebben érzem. Remélem Önök is!”
A műsor után – dacolva a széllel és az esővel – elindult a megemlékező felvonulás a szentpéteri Szabadság Emlékoszlophoz. Itt az eső miatt rövidített programmal zajlott le a koszorúzás. Az emlékező szervezetek között az önkormányzat, német nemzetiségi önkormányzat, a társaskör, a nyugdíjasklub, az Örökség Kulturális Egyesület, az ifjúsági klub, az 56-os nemzetőrök helyi képviselői és a tűzoltóság is fejet hajtott a magyar szabadság lángját szimbolizáló kopjafa előtt. Bár megéreztünk valamit a ’48 március 15-i időjárásból, az ünnepség végére elálló szél és eső lehetővé tette, hogy a menetet kísérő és az ünnepségen is muzsikáló fúvósegyesülettel kísérve a Szózatot közösen énekeljük, és így tegyük teljessé az ünneplést.
Hauptmann Tamás
