Több mint nyolcmillió forintból végez temetőrendezést az önkormányzat a szentjánosi sírkertben. Lebontják a megváltatlan, balesetveszélyes síremlékeket, amivel sok helyet szabadítanak fel és rendezettebbé és teszik a temetőt. A művészi vagy helytörténeti értéket képviselő emlékeket pedig egy sírkertbe helyezik a szintén felújított kerítés mellé.
Szokatlan, de régen várt zaj verte fel a szentjánosi temetőkert csendjét a héten. Komoly rendezési munkálatokba vágott bele az önkormányzat az elmúlt években, és most a harmadik, szentjánosi sírkertre került a sor.
Elsőként 60 megváltatlan, gondozatlan és értéktelen sírt számoltak fel, hogy rendezzék a területet. Kiegyenesítenék a sorokat, megszüntetnék az omladozó emlékművek, kripták jelentette balesetveszélyt.
Fotógaléria a képre kattintva!
Várhatóan közel nyolcmilliós költsége lesz a rendezésnek. A régi kerítés bedőlt, mert a házak udvarán eltűnt a támasztó töltés, így azt a hét elején kiszedték. A hét második felében pedig már épült az új temetőfal, közel 120 méter hosszan. Gyalogjárdát is építenek, ami tovább temetkezési helyekhez nyit utat. Az önkormányzat számára fontos a temető rendezése, ami mindhárom sírkertben éveken át húzódó program kell, hogy legyen. A most készülő kerítés mellé díszburkolatú sírkert kerül majd.
Fotógaléria a képre kattintva!
Balsay Sándor képviselő irányította a művészeti vagy helytörténeti szempontból értékes kövek megmentését. Az óriási mennyiségű romos, felszámolt követ pedig elszállíttatja a város.
Mindegyik parcellát átnézték értékes emlékek után kutatva. A német nemzetiségi önkormányzatot is bevonták a munkába. Kijelölték, melyik kereszt, kő és kerítés vándorol a sírkertbe, hogy a múltról beszéljen a látogatóknak.
Fotógaléria a képre kattintva!
Most harminc síremléket mentettek meg, de a munka folyamatos, sőt, várják a lakosság észrevételeit is.
A sírkert gondozása a temetkezési vállalat feladata, a temető tulajdonosa az önkormányzat. Minden megváltatlan, gazdátlan síremlék is a város tulajdona, amit meg is védene az önkormányzat. Ezért az értékes, védett kövek mások általi új megváltása és saját sírkővé alakítása is tilos.
Fotógaléria a képre kattintva!
Hauptmann Tamás