Eredményes őszi szezont zárt a JSE Teke szakosztálya. Az Nb II-es gárda féltávnál a harmadik helyen áll, egy játékosuk pedig a tatabányai országos senior versenyen ezüstérmet szerzett. A felkészülés jegyében a csapat a hagyományos Barátság Kupán mérkőzött meg a mosonmagyaróvári és mosonszolnoki riválisokkal a héten.

Nagyobb erdőirtásra elegendő fa dőlt ki kedden a jánossomorjai tekepályán, a három szomszédvár évről évre megismétlődő baráti összecsapásán. A tavaszi szezonra való felkészülés jegyében zajló tornán Mosonmagyaróvár, Mosonszolnok és Jánossomorja tekései csaptak össze évről évre.

Tekéseink sikeres őszt zártak. Mátyás Ferenc az országnak is megmutatta, hogy tud koncentrálni. Az országos senior bajnokság tatabányai döntőjében a tavalyi hetedik hely után ezüstérmet szerzett a profi játékosokkal teletűzdelt mezőnyben. Feri bácsi mindössze öt fával maradt le az aranyéremről, de jövőre újra megpróbálja.

A 16 fős tekeszakosztály két csapatot állít ki. A legjobbak a nemzeti bajnokság másodosztályában játszanak, a második csapat a mosonmagyaróvári bajnokságban gurít. Utóbbiak az ötödik helyen zárták a tavaszt, az NB2-esek harmadik helyen állnak. A cél azonban a remek játék, nem a feljutás, azt sem az utazási költséggel, sem a pályafejlesztési előírásoknak való megfeleléssel nem bírná az egyesület, mondta el Winkler László elnök.

A teke nem tartozik a népszerű sportok közé, kevés fiatalt vonz, így a JSE is utánpótlásgondokkal küzd. Azonban bíznak abban, hogy az idősek sikere kedvet ad az ifjúságnak.

 

PK-HT

-hirdetés- -hirdetés-