-hirdetés- -hirdetés-

Kilencévesen, szüleit itt hagyva átkelni a határon, ez a nem mindennapi sors jutott egy jánossomorjai fiúnak 1956-ban. Jánossomorjáról is többen kerestek menedéket Ausztriában. Egyikük, az akkor 9 éves Jakab Dezső családjától távol kezdett új életet. 57 évvel a történtek után most ismét visszajött szülőfalujába, hogy megemlékezzen családjáról, barátairól. A látogatás során a Klafszky Katalin Tagiskolában is járt, ahonnan kisgyerekként elindult nagy útjára.

Az 1956-ban történt események a gyerekeket is megviselték, Jakab Dezső és testvére Marika decemberben elhatározták, hogy átkelnek a határon, itt hagyják szüleiket és családjukat egy új, jobb élet reményében. A fiatal lány honvágya azonban erősebb volt, a határ előtt vissza kellett fordulniuk. Testvére már akkor tudta, hogy még egyszer neki kell vágnia az útnak, el kell mennie Magyarországról. Az elkövetkező hetek várakozással teltek, a kisiskolás senkinek sem szólt terveiről, iskolába járt, segített a családjának. Idősebb nővérénél tett látogatása bizonytalanította csak el, ott két kisgyermek is volt már – ’56-ban őket látva Dezső még nehezebbnek érezte az elválást, de tudta, mennie kell.

December 11-én reggel, mikor felkelt, a nap erősen sütött be a szobájába. Ezt akkor egy égi jelnek vette, hogy aznap kell elindulnia. Felkészülése csupán annyiból állt, hogy egy helyett két zsíros kenyeret kent meg, egyet az iskolába, egyet pedig az útra. Iskolatársainak csak az óra közti szünetben árulta el mire készül, de mindenki kinevette, senki nem hitt neki. Iskola után aztán gondoskodott róla, hogy egyedül menjen haza. Mikor elsétált az utcájukban, látta édesapját és idősebb testvérét egy lovas kocsival, intett nekik, majd elindult a határ felé.

A legtávolabbi határőr torony felé indult, 3-4 kilométert sétálhatott a szántóföldeken, mikor egy munkáscsoporthoz ért, akik a szénát takarították össze a földeken. Velük beszélgetett, miközben a közeli határőr toronyból a katonák is észrevették és utána indultak. Az egyik munkás mondta neki, hogy ugorjon fel a kocsira, ott elbújhat a katonák elől, ők azonban észrevették az iskolás fiút. Mikor meglátták, hogy a „szökevény” csak egy iskolás fiú, megkönnyebbültek, de megkérdezték tőle, mit keres itt, kihez jött. Dezső nagyon megijedt, de mivel otthon szüleitől és ismerőseitől hallotta mi történik szerte az országban, ezért azt hazudta, hogy a fővárosból jött, ahol szüleit megölték és nincs hova mennie. Elmondása szerint talán megsajnálták a pityergő kisfiút a katonák, ezért nem állították elő.

Kisvártatva áthaladt a határon, ahol egy lágerban szállásolták el, több magyarral együtt. 7 hetet töltött ott. Az ott lakók szóltak neki, hogy írjon szüleinek egy levelet. Az első híreket 5 hét után hallotta Dezsőről családja.

Később Kanadában, egy ott lakó magyar családnál talált menedéket. Szabóéknak két lányuk volt, és Dezsőt is befogadták. Itthon marad szüleit és testvéreit csak 18 évvel később, 1974-ben látogatta meg. Azóta már többször is járt szülőhazájában.  Kanadában új életet kezdett, ahol egy oda kitelepült finn lánnyal házasodott össze. Jelenleg is Kanadában él, ahol az őt most is elkísérő indonéz kollégájával afrikai családoknak segítenek a hit erejével. Élményeit 2011-ben angol nyelven kiadott könyvében is leírja.

PK-KÉ