Idén már huszadszor köszöntötte a város az időseket, a nemzetközi idősek napja alkalmából.  Pénteken délután közel kétszázan szórakoztak együtt a Balassi Bálint Művelődési Házban. A rendezvény célja, hogy évről évre köszönetet mondjuk az időseknek.

Az iskolások megható verseivel kezdődött az idei idősek napi rendezvény pénteken.  Dr. Kurunczi Károly polgármester köszöntőjében elmondta, hogy fontos minden évben megünnepelni az időseket, hiszen így tudjuk csak meghálálni nekik a rengeteg fáradozást.  A polgármester idézetekkel és saját gondolataival is megköszönte az idősek hosszú éves munkáit.

A Társulat című műsorból is ismert Derzsi György operett énekes,  Sárdy Jánost elevenítette meg a színpadon dalaival, de a darab ennél sokkal többről szólt.  Az énekes elmondta, hogy a darab arról szól, hogy megbecsüljük a pillanatot mikor még kimondhatjuk nagyszüleinknek azt, hogy mit is jelentenek nekünk.

Az idősek minden évben szívesen vesznek részt az ünnepségen és évről évre többen ünnepelnek együtt. Vannak, akik már hosszú évek óta járnak az ünnepségre de olyanok is voltak, akik most voltak először, de mindenki jól érezte magát a délután folyamán.

A polgármester szerint a fellépőkön kívül a társaság is fontos az ünnepelteknek. „Sokan csak itt találkoznak egymással, itt tudnak igazán beszélgetni a régen látott ismerősök. Ha összegeznem kéne, hogy mi a legjobb az idősek napjában, akkor azt mondanám, hogy itt találkoznak a rég nem látott ismerősök.” – mondta el Kurunczi Károly.

Az estét Kovács Kati fellépése zárta, aki már negyedszer járt városunkban, de mindig szívesen jön vissza hozzánk.  A művésznő elmondta, hogy számára nem idősek napja van, hiszen az itt jelenlévő emberek vele egyidősek és vele együtt fiatalodtak az elmúlt években.  A produkció végére a résztvevők is elhitték, hogy harminc évesek és közösen énekeltek az énekesnővel.

Városunkban közel 1200 60 év feletti él, ám a környező kistelepülésekkel összehasonlítva nálunk sokkal kevesebb a 80 év feletti kort megért idős. A nyugdíjasklub a héten térségi egészségnappal is felhívta a figyelmet a nyugdíjas korban is fontos egészségmegőrzésre.

 

 

Kajtár Éva

-hirdetés- -hirdetés-