Több egykori pedagógusunk is nemcsak helyi, de térségi jelentőségű érdemekkel is bírt. Köztük elsőként Schmidt Márton életét dolgozta fel egy megyei szinten kiemelkedő pedagógusokat bemutató kiadvány. A kötetet meghitt ünnepségen mutatták be Jánossomorján. A neves tanító, művelődési szakember, karmester emlékét most a Jeles Pedagógusok Győr-Moson-Sopron megyében című könyv „A hivatás bűvöletében” című negyedik kötete is felidézi. Eddig több mint száz, a térségben fontos szerepet betöltő személy életrajzát közölték, több mint kétszáz helytörténész segítette az e célra hivatott győri Emelj Fel Emlék Alapítvány munkáját. A sorozat most megjelent negyedik kötetét a jánossomorjai könyvtárban mutatták be a szerzők.

Dr. Gönczöl Lászlóné, az Emelj Fel Emlék Alapítvány elnök kiemelte, a jeles pedagógusok kifejezés nemcsak a kiemelkedőt takarja, hanem azt is, hogy jel maradt utána. Olyan pedagógusokat gyűjtöttek itt egybe, akik tevékenysége tovább mutatott koránál adott településén, vagy épp megyei szinten.

A város nevében Bella Zsolt önkormányzati képviselő és iskolaigazgató méltatta a könyvet Kiemelte, ma már kevés tanár vállal aktív szerepet lakóhelye kulturális életében úgy, mint például Marci bácsi korosztályából sokan, ám örül annak, hogy Jánossomorán azért akadnak ma is példamutató tanítók, tanárok, óvodapedagógusok, akik a helyi civil életben, egyesületek, csoportok tagjaként szervezik, segítik a helyi kulturális életet.

Az igazgató bízik abban, hogy még nagyon sok helyi pedagógus bekerül a következő kötetekbe. Erre esély is van, hiszen a szerzők egy sorozat első állomásának szánják ezt a tanulmányt. A további kötetekbe is tervezik egy-egy jeles oktatónk életrajzának megjelentetését. A tanulmányt Dr. Ravasz Béláné Papp Mária és Fejesné Horváth Margit állította össze, akik sok jánossomorjai visszaemlékező, barát, kolléga és a család emlékeit szedték össze nagy alapossággal.

Fejesné Horváth Margit és Dr. Ravasz Béláné Papp Mária

 

A műsorban belepillanthattunk Marci bácsi szerteágazó munkásságába is. Ezt jól jellemzi, hogy számos helyi csoport és előadó működött közre szívesen a megható és alapos emlékműsoron.

Az 1925-ben született pedagógus harminc évig tanított szülőfaluja iskolájában. Kitüntetett karnagya volt a helyi fúvószenekarnak, a művelődési élet megkerülhetetlen alakja és a helytörténeti kutatások segítője is egyben. 2009-ben, közmegbecsülésnek örvendve hunyt el. Marci bácsi örökségét koncert és tehetséggondozó fúvós-emlékdíj is ápolja.

 

 

Hauptmann Tamás

-hirdetés- -hirdetés-