Döntött a polgármester: Czinderné dr. Hegedüs Éva Jánossomorja új aljegyzője.  A szakember 2003 óta dolgozik a hivatalban, tapasztalata és végzettsége is sokrétű, a közigazgatás több területén dolgozott. Helyismerete is fontos a mindennapi munkában.

Dr. Kurunczi Károly a JTV-nek számolt be döntéséről: a helyi szakembert választja az aljegyzői székbe. Közös hivatalok működtetésénél a polgármester dönt a jegyző, aljegyző személyéről.  A határidő mai lejártával négy pályázat érkezett be, ám a győztes egyetlen helyi jelöltként még végzettségével is kiemelkedett közülük. Czinderné dr. Hegedüs Éva október 15-től, azaz holnaptól foglalhatja el az aljegyzői széket Jánossomorja Közös Önkormányzati Hivatalában.


Czinderné dr. Hegedüs Éva (középen) már a képviselő-testületi üléseken is tapasztalatot szerezhetett korábban.

Éva 2003 óta dolgozik a hivatalban, államigazgatási és jogtudományi egyetemi végzettséggel bír.  A polgármester kiemelte: „A volt igazgatási osztályvezető nagyon felkészült, nagyon alapos munkát végzett eddig, a közigazgatás több szegmensében is van tapasztalata, hiszen az eddigi évek körülményei úgy hozták, hogy sok területen kellett dolgoznia. Fontos, hogy személyében ismét helyi szakember köszönthetünk a székben, tudjuk róla, hogy megbízható, szorgalmas és felkészült, így csak jó munkát tudunk kívánni az új aljegyző asszonynak!”

A jegyző és aljegyző-választási időszak zökkenőmentesen zajlott le a hivatalban, mondta el a polgármester. Mint ismert, dr. Lóránt István június végi lemondásával megüresedett a jegyzői szék, amit dr. Péntek Tímea, a korábbi aljegyző nyert el szeptembertől. A hivatalnak ezért az aljegyzői székre is pályázatot kellett kiírnia, ami kedden zárult le. – „Több jegyzőváltást sikerül levezényelnem, nem kellemes ez az időszak, hiszen fontos szereplőket kell nélkülöznünk. Nem beszélve arról, hogy közös hivatalkén most Újrónafő és Várbalog feladatai is hozzánk tartoznak. Különösebb probléma nélkül sikerült ezt az időszakot átvészelnünk, és el kell mondanunk, hogy a búcsúzó Lóránt István úgy adta át hivatalát, hogy az ügyek döntő többségét felelősségteljesen lezárta.” – mondta a polgármester.

A korábbi jegyző az átalakított közigazgatási rendszer miatt távozott hivatalából. A felülről irányított változások során átszerveződtek a hivatalok, életbe lépett a járási rendszer, jelentősen megváltozott az önkormányzatok jogi szabályozása, csökkent az önkormányzatok mozgástere és megnőttek a felülről irányított bürokratikus teendők. Az új szakembereknek ezzel a nehezebb helyzettel kell majd megbirkózniuk.

ÉLETRAJZ

Czinderné dr. Hegedüs Éva 1982. január 25-én született Mosonmagyaróváron. Családjával Jánossomorján él. Alapfokú tanulmányait a jánossomorjai I. Számú Általános Iskolában végezte, majd a mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnáziumban tanult tovább. A Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Államigazgatási Karának igazgatásszervező szakán 2003-ban fejezte be tanulmányait. 2003-ban megszerezte  a munkakörével összefüggő nyilvántartási és okmányügyintéző, valamint  útlevél ügyintéző  képzettségeket. 2005-ben tette le a közigazgatási szakvizsgát. 2012-ben szerezte meg jogi diplomáját a győri Széchenyi István Egyetem  Deák Ferenc Állam -és Jogtudományi Karán.

– “Közigazgatási pályafutásomat a jánossomorjai Polgármesteri Hivatalban kezdtem 2003-ban. Gyámügyi és okmányirodai feladatokat láttam el, anyakönyvvezetőként esketéseket is bonyolítottam. 2007-ben megszületett kislányom, akivel három évet töltöttem otthon. 2011-ben kerültem vissza a Polgármesteri Hivatalba, 2011. októberétől igazgatási osztályvezetőként dolgozom. Osztályvezetőként elsősorban szociális és gyermekvédelmi, népességnyilvántartási feladatokkal, birtokvitával foglalkoztam. A járási hivatalok 2013. január 1-jével történő felállításáig a munkámhoz tartozott többek között a gyámügyi igazgatás, és egyes szabálysértési ügyek is, ezek helyett kaptam meg úgymond a népességnyilvántartást.” – mondta el az új aljegyző.

HT

-hirdetés- -hirdetés-