Kigyulladt egy napraforgómaggal teli szárító az Agro-Wirt 2003 Kft. jánossomorjai telephelyén vasárnap délután. Óriási füsttel, több méter magas lángokkal égett az építmény belseje. Olyan forróság volt, hogy teljesen megolvadtak az alumínium létrák.

A tűzoltóság mindent bevetett a károk mérsékléséért és a lángok megfékezéséért. A környék szinte összes elérhető tűzoltója a helyszínre érkezett; Bősárkányból, Csornáról is jöttek önkéntesek: Kilenc tűzoltóautó dolgozott a lángok megállításán. A mosonmagyaróvári hivatásos erők daruról is oltották a tetőn kicsapó lángokat, a cég munkatársai pedig a torony alján leeresztett magot szállítják el. A torony oltását a szentpéteri önkéntesek kezdték meg fél négykor, ám az oltás csak este hét után fejeződött be.

 Fotógalériánkért kattintson a képre!

Úgy tudjuk, az épületben esett kár meghaladhatja az 50 millió forintos értéket. A napraforgó jó részét sikerült megmenteni, a füstölő, izzó magokat a torony melletti betontérre terítette ki a cég homlokrakodója.

Nem kell omlás- vagy dőlésveszélytől tartani, de a torony felső szerkezete szinte teljesen tönkrement. A bent uralkodó forróságot jól jelzi, hogy a szárító belsejében futó alumínium létrák leolvadtak a felső szinteken.

Valószínűleg műszaki hiba okozta a tüzet a napraforgóval teli szárítóban. Az építményben tárolt magot alulról fűtik, fent pedig automatikus szelepek segítségével biztosítják a meleg levegő megfelelő mozgását, mindeközben a tárolt szemes terményt is átmozgatja a torony belső szerkezete. Hatósági vizsgálat által meg nem erősített feltételezések szerint az egyik szelep most nem nyílt ki és a forróságtól gyulladhatott meg az olajos napraforgómag.

 

 

JTV

-hirdetés- -hirdetés-