Teljesítették a katasztrófavédelem feltételeit a jánossomorjai önkéntesek, így szorosabban együttműködhetnek a mentésekben. Az idei járási felnőtt tűzoltóversenyre már így álltak ki a mieink, a megállapodást is ott írták alá.

Hatékonyságukat és felkészültségüket bizonyították tűzoltóink szombaton Hegyeshalomban a körzeti tűzoltóversenyen. Mint mondják, az ilyen versenyek sokat segítenek az éles helyzetekre való készülésben. A három jánossomorjai csapat legfiatalabb gárdájának sikerült a legjobban a szerelés. A fiatalok versenyzése fontos az utánpótlás-nevelés miatt, de szerencsére a már régi motorosoknak is jól, olajozottan megy a munka. Összesítettben tűzoltóink egy ötödik, egy hetedik és egy nyolcadik helyezéssel tértek haza.

De ennél nagyobb kihívással is szembenéztek: az év elejétől a tűzoltóság is a katasztrófavédelemhez tartozik, ez az önkénes állományra új feladatokat rótt. Továbbképzéseken vettek részt és a felszereléseknek is magas minőségi követelményeknek kell megfelelnie. Az eddiginél biztonságosabb ruhákra, sisakokra volt például szükségük, ami magas költségekre rúgott. Ebben a hónapban önkénteseink megfeleltek a feltételeknek, így a szombati versenyen írták alá az erről szóló megállapodást.

Winkler László elnök elmondta: -„Most már hivatalosan is részt vehetünk a katasztrófahelyzetek elhárításában, és a tűzvédelemben, így, hogy megfeleltünk ennek a szerződésnek. Ennek van még egy előnye, a katasztrófavédelem által kiírt pályázatokban is részt vehetünk mostantól.

A felszerelések megvásárlásához szükséges két és félmillió forintot az önkormányzat finanszírozta.

Tűzoltóink a verseny után élesben is bizonyíthattak. Kora este nagy területen gyulladt ki a hulladékdepónia, amit hivatásosok, önkénteseink és a cég közösen oltott el.

 

 

PB

-hirdetés- -hirdetés-