Felhőtlenül ünnepeltünk, a nyárias meleg ideális volt a város által kínált kellemes, családi programoknak a sportpályán. Főleg a gyerekek örültek Oláh Gergőnek és Janicsák Vecának, a helyi előadók pedig énekben, zenében, táncban szereztek szép pillanatokat. Az esti koncertek hangulatán is csak a szúnyogok ronthattak.

Hajnaltól késő délelőttig rótták az utcákat a Jánossomorjai Fúvós Egyesület muzsikusai hagyományos zenés ébresztőikkel, amit sokan vártak a meglátogatott utcákban. A pályán már javában varázsolták a pörköltet a csapatok – ismét több fajtát kóstolhattunk végig a csípőstől a káposztás vadig. Az ízletes húst a Divi Falatozó biztosította. 11 csapat indult, a kutyaiskolás lányok pedig palacsintával várták az édességre vágyókat. Alapanyagukat a Dr. Oetker ajánlotta fel.

A főző- és sütőmesterek mindegyike elismerésként gravírozott dísztálat vehetett át. A legjobb külcsínben megjelent gárda a 10 éves Társaskör lett.

A majális a munkások eredményes harcának jelképe szerte a világon. A 17.-18 század iparosodás által kizsákmányolt munkások kezdeményezték a magas munkaidő, az embertelen körülmények megváltoztatását, mozgalmak robbantak ki Európában, Amerikában. Egy kanadai tüntetéssorozat 1886. május elsején indult, három nappal később azonban véres utcai harcokba fulladt.


Régi jánossomorjai május elsejék – A Valaha Volt Jánossomorja fotója

Erre elékezve tartják a világ legtöbb országában a munkajogok ünnepét – szabadnappal. A szocialista Magyarországon ez az egyik legnagyobb állami ünnep volt, mindenhol – így Jánossomorján is  – szervezett felvonulásokon vehettek részt a lakosok.


Régi jánossomorjai május elsejék – A Valaha Volt Jánossomorja fotója

Ezt a hangulatot hozta vissza a Nincs Egy Vasunk SE, akik úttörőnek öltöztek. Városunk helytörténeti Facebook-blogja, a Valaha Volt Jánossomorja pedig helyi lakosok archív felvételeivel köszöntötte a munka ünnepét. A blog képgalériáit itt tekintheti meg: 1. galéria    2. galéria    3. galéria 


Régi jánossomorjai május elsejék – A Valaha Volt Jánossomorja fotója

 

A pálya többi részén igaz játékudvar várta a gyerekeket, kézműveskedéssel, légvárakkal, csúszdával, mászófallal és hintával.

A délután további részében a színpadi programok marasztalták a hűs kortyokat legurító, vagy épp vásári édességeket majszoló majálisozókat. A fullasztó meleg csak a színpadi táncosok dolgát nehezítette meg. A nyugdíjas kórus lendületes, életvidám dalokkal lépett színpadra. Utánuk a Cintia Fit Dance csapata adott műsort, felvonultatva minden korosztályt, bemutatva az elmúlt versenyeken díjazott koreográfiákat is. A magyarkanizsai EB díjazott táncait most a helyi közönség is megtapsolhatta.

A győri színészek operett-összeállítása sokak kedvét felpezsdítette, volt, aki be is állt egy kis csárdásozásra. Az Alapfokú Művészeti Iskola is megmutatta, mi mindet tanulhatnak náluk a gyerekek. Legjobb tánckoreográfiák mellett a kamaraegyüttes is remekelt, most például az LMFAO – Party Rock Anthem (Everyday I’m Shuffling) című szerzeményét alkalmazták hangszereikre, és adták elő nagy sikerrel.

Utánuk Dohány Daniella és Dohány Bettina, Jánossomorja két énekes tehetsége adott önálló műsort, dalcsokrukban könnyűzenéből válogattak. Produkciójuk kiváló felvezető volt az X-Faktor győztes Oláh Gergő fellépéséhez. A szimpatikus sztár sokakat felinvitált a színpadra is.

Az ügyes táncok sorát a Magic Dance Club ügyes diákjai folytatták. Utánuk a reggeli ébresztővel bemelegített fúvósok adtak koncertet.

A Tititá Néptánccsoport egyórás műsorral állt színpadra, minden korosztályt képviselve. A kicsik üveges táncát tátott szájjal, ütemes tapssal szurkolta végig a közönség és a többi táncos is. A felnőttek pedig új, Vas megyei táncokat bemutató, hosszú, lendületes koreográfiájukat is itt mutatták be.

A népi dallamokat a latinos zene váltotta fel. A helyi zumbások mutatták meg a vérpezsdítő zenére járt fitnesz-lépéseket.

Janicsák Vecához szinte a szúnyogok sem fértek hozzá a sok rajongótól. A remek koncert után sokáig dedikált még az előadó a sátorban, testvérével közösen harcot vívva a csípős élősködőkkel.

A Flört együttes a rock-és popzene klasszikusaival mozgatta meg a bulizókat, a tűzijáték pedig a romantikázókat csalta ki a pályára.

Fotógalériáinkban többszáz képet láthatnak a majálisról!

A majálisról hamarosan hosszabb összefoglalót láthatnak a JTV műsorán!

 

JTV