Rigó Péter kapta idén a Schmidt Márton emlékdíjat, amit minden évben a fúvószenekar egy fiatal tehetsége nyerhet el. A zenekar szombaton ismét hangversennyel emlékezett 2009-ben elhunyt karnagyára, Marci bácsira. Az andaui fúvószenekar is fellépett a koncerten.

Közös játékkal koronázták meg a szombat estét az andaui és a jánossomorjai fúvószenekar tagjai. A Schmidt Márton Emlékkoncerten a szomszéd vendégeket hallgathattuk, akikkel nemrég újította fel régi kapcsolatát a helyi fúvósegyesület.

A fúvószenekar meghatározó karnagyára emlékeztek idén is, felidézve a négy éve elhunyt mester. Marci bácsi családja idén is részt vett az ünnepségen. Varga Alfréd, Marci bácsi veje, az emlékdíj alapítója meghatódottan üdvözölte a zenekart és a közönséget. Öröm számára, hogy ilyen fontos esemény a városban az emlékkoncert, és persze az is, hogy még a Schmidt és varga család nagy számban lehetett jelen, és emlékezhettek a papára.

A család negyedszer adta át a Schmidt Márton Emlékdíjat a zenekar egy ifjú tehetségének. Idén Rigó Péter dobos vehette át a jutalmat- aki a színpadon értesült a megtisztelő díj elnyeréséről. A díj célja, hogy az ifjú zenészek bíztatást kapjanak, és generációkon átívelő tagságot biztosítsanak a fúvósegyesületnek. A közönség is vastapssal méltatta a díjat.


A vendég andaui zenekar is nagyra tartja az elismerés szellemiségét. Hans Thell, az andau zenekar karnagya szerint a fiatalok képzése nagyon fontos, ha ők nincsenek egy egyesületben, akkor az a szervezet halálra van ítélve. Ezért is tekinti úgy, hogy az átadott díj kiváló kezdeményezés.

Marci bácsi 1925. született Mosonszentjánoson, német származású magyar családban. 26 évig tanított a szentjánosi iskolában. 1962-től 7 évig a művelődési ház igazgatója volt. Alapító tagja majd vezetője lett a 65-ben megalakult fúvószenekarnak. A karnagyi pálcát 2002-ig vitte.

 

 

HT

-hirdetés- -hirdetés-