-hirdetés- -hirdetés-

Különleges zenei világú, post hardcore koncerten vehettek részt a jánossomorjai fiatalok szombaton este a Patkó emeleten. Városunkban járt már litván, svéd és brazil együttes is, most szombaton pedig az olasz Barely Awake zenekar szórakoztatta a népes közönséget.

Két veszprémi, egy győri és egy olasz együttes zenélt szombaton este a szórakozni vágyó fiataloknak, ők pedig ki is használták a nem mindennapi lehetőséget. A négy hardcore zenekar mindent megtett, hogy a résztvevők jól érezzék magukat. Felvonultattak közismert feldolgozásokat, de saját számokat is szép számmal hoztak.

 

A hardcore a 70-es években Észak-Amerikából és az Egyesült Királyságból indult hódító útjára. A punk rocknak egy sokkal erőteljesebb, dühösebb műfaja, ahol a szövegek is vaskos mondanivalóval bírnak. Mára már rengeteg alfaja kialakult, ezek közül mutatott be párat a négy szombati zenekar.

A szervezők elmondták, hogy sajnos egyre kevesebb a szórakozási lehetőség a városunkban, ezért is próbálnak egy 15 éves hagyományt folytatni azzal, hogy különböző alternatív zenekarokat hoznak el városunkba. A 90-es években rengeteg alternatív zenekar mutatkozott be Jánossomorján, ami nemcsak környékbeli, de távolabbról érkező fiatalokat is vonzotta városba. Szerintük a hardcore egy olyan műfaj, amit szinte mindenki be tud fogadni, már aki akar. 2010 óta próbálják felvonultatni a hazai és külföldi underground zenei élet képviselőit, így járt már nálunk litván és brazil együttes is, most szombaton pedig egy olasz zenekar is játszhatott az emeleten.

Az olasz fiúk a JTV-nek  elmondták, hogy kezdetben csak viccnek indult, hogy együtt zenéljenek, de mára mindannyian úgy gondolják, hogy ez az, amit szeretnének csinálni, ez a zenei stílus áll legközelebb hozzájuk. Nagyon jól érezték magukat Jánossomorján, olyan volt, mintha mindenkit ismernének, mindenki a barátjuk lenne, hisz ez a zene összeköti őket. Biztosítottak arról, hogy ha legközelebb elhívják őket, akkor is szívesen eljönnek.

A koncertre nem csak helyiek voltak kíváncsiak, szép számmal érkeztek a környékbeli településekről, de még Veszprémből is.

 

Kajtár Éva

 

Instagram

Instagram has returned invalid data.