A szélsőséges téli időjárás a labdarúgók felkészülését is megnehezítette. Az őszi szezon sérültjei felépültek, és nem is történt nagy játékos-mozgás a JSE háza táján. Ám a korán kezdődő szezonra csak kevés felkészülési mérkőzéssel és nehéz körülmények között zajló edzésekkel tudtak készülni a csapatok.

Ideálisnak épp nem nevezhető feltételek mellett készül a JSE a tavaszi fordulókra. A nagy mennyiségű hó hetekre használhatatlanná tette a sporttelep gyepszőnyegét, így az edzések nagy részét idegen körülmények között kellett megtartani. Játszottak műfüvön, csarnokban és a havas helyi pályán is, kihozták a legtöbbet a lehetőségekből, de a rivális csapatok felkészülését is hasonló körülmények nehezítették, mondta Kopf Péter a felnőttek játékos-edzője.
Idén is sikerült magasabb osztálybeli ellenfelet verni a felkészülés során. Az NBIII-as Csorna saját műfüves pályáján szenvedett 3-1-es vereséget a mieinktől.  Az időjárás okozta viszontagságok miatt még a bajnoki rajt dátuma is kérdéses. Hivatalosan március 2-án, és 3-án kezdődne az idény, de az időjárás és a pályák minősége függvényében születik döntés a mérkőzésekről. Az elmaradó találkozókat május elsején pótolják be.

A keret minimálisan változott a téli hónapokban. Cseri Gergely munkahelyi elfoglaltságai miatt nem tart a kék-fehérekkel a tavasz folyamán,a  távozó Lelkes Zsolt helyét a korábbi kapusedző, Kovács Krisztián veszi át, a támadó alakzat pedig egy irányító középpályással, Burus Mátéval erősödhet.

Korábbi sérüléséből felépült Tóth Kristóf és Cseri Levente is, a műtéten átesett Szalai Zsolt pedig várhatóan áprilisra lesz hadra fogható. Így, bár a létszámgondok nem oldódnak meg teljesen, bővebb kerettel vághat a Jánossomorja a tavaszi szezonnak. Az ifjúsági csapat számára erősítést jelenthet, hogy Strasser Zoltán és Gál Zoltán az első vonalból az ifik közé kérte vissza magát, iskolai elfoglaltságok miatt.

Prátser Krisztián

-hirdetés- -hirdetés-