A betelepültek egy része okozta bűncselekmények megelőzéséről és a kirívó elemek társadalomba való beilleszkedéséről tartott előadást Dr. Orosz Mihály Zoltán szombaton este a művelődési házban. Az érpataki polgármester a saját településén már sikeresen működő modellt mutatta be a résztvevőknek. Előadásában hangsúlyozta, hogy sokszor a megoldhatatlannak tűnő problémákat a legkönnyebb megoldani, viszont ennek eléréséhez mindenkinek dolgoznia kell.

Elmondta, hogy a közösséggel nem együttműködőkkel szemben ki kell vívni a különböző illetékes hatóságok fellépését. Ez sokszor nehéz és körülményes, de nem szabad feladni, a törvényt érvényesíttetni kell mindenkire, hovatartozástól függetlenül. Mint mondta, folyamatosan ellenőrizni kell őket, hogy nem követnek-e el törvénytelenséget, érezniük kell, hogy sok szem, esetleg kamera figyeli a tetteiket. Már a gyermekeknél meg kell kezdeni az integrációt, az iskolákban, óvodákban is tudatosítani kell bennük a megfelelő viselkedési normákat helyben. Erre pedig szerinte a legjobb eszköz a magyar nyelv és a magyar kultúra.  Utalt arra, hogy azok ellen is fel kell lépni, akik albérleteiket a társadalomra veszélyes embereknek adják ki, sokszor nem megfelelő körülményeket biztosítva, olcsón; ezzel is elősegítve a bűnözést. Mindehhez azonban elsőként a közösség együttes fellépésére van szükség.

A polgármester elmondta, hogy az önbíráskodás nem megfelelő eszköz a rend megteremtésére. „Mondják, hogy a karikással kéne odacsapni az embereknek. Én mindig azt mondtam, hogy a jogszabály erejével sokkal jobban oda lehet csapni, tehát nem az önbíráskodás útját kell választani hanem a jogszabály adta lehetőséget kell érvényesíteni és sokszor az lehet, hogy sokkal jobban fáj, mintha a karikással végigvágnának rajta.”

Az előadáson főleg az érpataki módszerek hangzottak el, jánossomorjai alkalmazásukról ott is és a fórumon is kevés szó esett. Ennek ellenére sokan el tudnának képzelni hasonló intézkedéseket városunkban is. A résztvevők elmondták, hogy az előadás több olyan kérdést is megválaszolt, amire eddig senki nem felelt, többek között azt is, hogy egy kisebbséget hogyan lehet úgy beilleszteni egy társadalomba, hogy az ne szüljön ellenségeskedést.

A szervezők nem csak a lakosság, hanem az önkormányzat figyelmét is szerették volna felhívni a közös cselekvésre. Ezért is sajnálták azt, hogy az önkormányzat képviselői, akik gyakorlati kérdéseket tudtak volna feltenni, nem vettek részt az előadáson.

Szeptemberben a  város képviselői már szembesülhettek a szomorú rendőrségi adatokkal: A bűncselekmények évek óta emelkednek a városban, a betörések száma egy év alatt közel duplájára nőtt. Akkor döntött úgy az önkormányzat, egy térfigyelő-kamerarendszert épít ki, ennek kidolgozása már javában tart.

 

Kajtár Éva – Hauptmann Tamás

-hirdetés- -hirdetés-