A Jánossomorjai Fúvós Egyesület nyerte el idén a Jánossomorja Kultúrájáért Díjat. Az 1920-as évekre visszatekintő zenekar a kezdetek óta példaértékűen bevonja a fiatalokat és ezzel biztosítja a zenekar jövőjét. Ezt emelték ki a díjazók a közösségi szerepvállalásban is példás egyesület méltatásánál. A JFE a város legkortalanabb egyesülete, ezért szimbolikusan az egyesület legrégebbi és legifjabb tagja, Wennesz József Károly zenekarvezető és Zierer Krisztián vette át a Jánossomorja Kultúrájáért Díjat a művelődési ház kistermében kedden este, a Magyar Kultúra Napi ünnepségen.
A fúvósok példája
A helyi zenei élet terén kifejtett, több évtizedes kiemelkedő munkája elismeréseként a Jánossomorja Kultúrájáért Díjat elnyert fúvósegyesület múltját és jelenét Hauptmann Tamás kuratóriumi tag méltatta, kiemelve azok munkáját is, akik már nem lehetnek közöttünk.
Az egyesület díjazásának hivatalos indoklása:
A jánossomorjai fúvószenekar története az 1920-as évekig vezethető vissza. Az ekkor megalakult zenekar az egyházi és világi zenében is komoly elismeréseket kapott. A második világháború és a kitelepítés, ahogy a települést, úgy a zenekart is megtépázta. Csak a hatvanas évektől sikerült újra életet lehelni a hangszerekbe. 1965-ben alakult meg a mai fúvószenekar, de tagjai már nagy múltra és hagyományra tekinthettek vissza.
Társaságuk azóta példát mutat. Elsőként közösségi szemléletből. A kezdetektől máig szinte nem múlhat el rendezvény a zenészek szíves és örömteli közreműködése nélkül.
Másodszor pedig a fúvószenekar a város legkortalanabb csoportja. Az egyesület az idősek és a fiatalok folyamatos együttműködése, generációktól független közösség. Az egykori fiatalokra meghatódottan emlékeznek az ő kis tanítványaik, aki mára ősz halántékkal segítik a mai fiatalokat. A fiatalok pedig mindig új energiát, kedvet és arculatot visznek a zenekarba. Öröm a város számára, hogy az Alapfokú Művészeti Iskola is évtizedek óta jól felkészített kis zenészeket irányít a zenekar felé.
Legyen ez a díj most Jánossomorja elismerése mindazoknak, akik a kezdetektől szívvel-lélekkel muzsikáltak a településeken és már nem lehetnek közöttünk! Legyen azoké, akik megtanulták az idősek fortélyait, jókedvét és átadták azokat a fiataloknak! Legyen a fiatal tagoké, akik megbecsülik a múlt elhomályosult alakjai által rájuk hagyott örökséget! És legyen azoké, akik csak a jövőben lesznek büszke tagjai a fúvószenekar közösségének! Ezt szimbolizálva kérem a zenekar legrégibb és legfiatalabb jelenlévő tagját, hogy vegye át a díjat a Közalapítványtól!
Az elismerő oklevelet ennek értelmében Wennesz József és Zierer Krisztián vette át. A zenekarvezető meghatódottan köszönte meg a segítségét mindazoknak, akik támogatták a zenekar munkáját, az utánpótlás biztosítását, és megköszönte a zeneiskola igazgatójának is a címre való felterjesztést.
Védő kar 190 éve
Kölcsey Ferenc 190 éve ezen a napon fejezte be a Himnusz írását, 1989-óta január 22-e a Magyar Kultúra Napja. Az ünnepségen Bhrams: V. magyar táncát hallhattuk a helyi Alapfokú Művészeti Iskola tanítóitól. A Boloct Színtársulat tagjai Dés László dalával és Gyurkovics Tibor: Férfiak nőkről című írásának dramatizált átdolgozásával engedtek bebocsátást a magyar szerelmi-irodalomba.
Több mint biológia
Lőrincz György, a tavaly díjazott Jánossomorjai Társaskör Egyesület titkára tartott beszédet. A kultúráról elmélkedve idézte Földiák András, a neves közművelődési szakember nézetét: a kultúra az az emberi lét különleges, nem ösztönök útján öröklődő eszközrendszere, amivel az ember több, mint csak biológiai lény.
Szakadozott emlékezet és selyemgubó
Az átadó ünnepség után Hauptmann Tamás a színpadra invitálta a Jánossomorjai Füzetek legújabb számának cikkírói közül Herman Antalt, Bella Sándort és Wittmann Eleknét, akikkel megjelent írásaikkal kapcsolatosan beszélgetett.
Hauptmann Tamás a füzetek nyitó írásáról, Veres Dávid a helyi zsidóság történetét taglaló munkájáról elmondta: A város emlékezetének egy eddig fedetten rejtőző részét mutatja meg a szerző: A helyi, közel negyvenfős zsidóság tragikus múltját, akik ugyanolyan tevékeny és éppen csak annyira más tagjai voltak a hely közösségnek, mint amilyenek a németek, magyarok, vagy amilyenek mi most vagyunk. Emléküket mégsem őrizte eddig emléktábla, tanulmány, közösségi megemlékezés, amit tanulságos hiányosságnak tekint a beszélgetés vezetője. Az egyszerű jánossomorjai polgárok tragédiáit most ennek érdekében villantja fel a szerző.
A selyemgubó gyűjtés, mint felülről meghatározott iskolai feladat – ilyen érdekességek is felszínre kerültek a szentpéteri iskola ’51/’52-es tanévéből, aminek történetét Herman Antal adta közre. A legkeményebb Rákosi-éra közepette vizsgálta meg a tanárok és az oktatás helyzetét a politikát a szakma elé helyező állami irányítás alatt.
Bella Sándor Hanságliget történetét dolgozta fel. Elmondta, a hetvenes években virágkorát élő településrész érdekességeit is sikerült összegyűjtenie, és reménykedik abban, hogy virágzóbb jövő áll Hanságliget előtt.
Wittmann Elekné a hatvanas évek végén emelt, és még megszűnése után is a település egyik szimbólumának számító Iparcikk Áruház történetét dolgozta fel. Kiemelte, a szocialista rendszer készletekben szűkös idejében is kiváló árukészlettel rendelkezett a helyi bevásárlóközpont, amit még Győrből, Csornáról, Mosonmagyaróvárról is felkerestek a vásárlók.
JTV
