Hat illegális bevándorlót fogtak el a jánossomorjai rendőrőrs kollégái kedd déltájban Pusztasomorján. Az Andau felé igyekvő személygépkocsi a pusztasomorjai kanyarban érintőlegesen ütközött egy helyi lakos autójával. A baleset miatt megálló szerb sofőr mögül kiszálltak az idegen férfiak és az utcákon át a határ felé vették útjukat, tudtuk meg a lakosságtól. Két helyi rendőr – szolgálatba helyezve magát – a pusztasomorjai kavicsbánya mögötti erdősávban talált rá a megbúvó férfiakra, úgy tudjuk, öt pakisztáni és egy afgán állampolgárra, akik ellenállás nélkül megadták magukat. Az illegális bevándorlókat Győrbe szállították, tudtuk meg még Csokán Csaba rendőrkapitánytól, aki kiemelte, a migráció egyre nagyobb jelentőségű a térségben.

Erősebb biztonság

Jánossomorja – Andau is kedvelt útvonala a nyugatra menekülőknek. Ezért november ötödike óta fokozott ellenőrzés alá vonták Mosonmagyaróvár környékét, különös figyelemmel Jánossomorjára. Erősítésként két készenléti járőrpár, megosztva a nap 24 órájában szolgálatot teljesít környékünkön, kiegészítve a helyi rendőri állományt, ezen kívül osztrák-magyar közös szolgálat is segíti a terület ellenőrzését. Az akció jövőre is folytatódik a kapitány reményei szerint, és, bár a migráció megfékezése a feladata, a környék, és Jánossomorja közbiztonságában is sokat segít a fokozottabb rendőri jelenlét.

HT

-hirdetés- -hirdetés-