A Gengszterek nyerték a 2012-es NonStopot. A második a Fásy Zsülike Fan Club, a harmadik a Face-Bukott Angyalok, a negyedik A Másik Csapat, az ötödik a Pink Panther, a hatodik a Rockonok lett, az eredmény azonban másodlagos volt a közös szórakozás után. A majd 28 órás rendezvény alatt kreatív, vidám feladatok sorát oldották meg a csapatok, majd egy fesztivál-kamionos felvonulással és bulival zárták a NonStopot. A verseny képeit fotógalériáinkban láthatod, de a bemutatkozó filmeket is megnézheted!

A Gengszterek csapata teljesített a legjobban a hatodik jánossomorjai Non-Stopon. Nem a győzelem volt azonban a legfontosabb a 24 órás játékban: sokkal inkább a közös szórakozás motiválta a hat csapatot és segítőiket. A játékosok saját és mások győzelmének is egy emberként örültek.

Szinte felrobbant a művelődési ház péntek este, amikor tíz év után Nemes Csaba, a zsűri elnöke bejelentette a verseny kezdetét. A hat csapat több héten át készült a vidám versenyre, de sok néző, volt játékos is örömmel várta a hagyomány újraélesztését. A szervezőket Csizmazia Gergely és Sebes Krisztina vezette, sokan dolgoztak rengeteget azért, hogy minél jobb versennyel szolgálják ki a csapatokat és a közönséget. A NonStopot a Lola Étterem, a Lajta Park Hotel és a KG Dental szponzorálta és az önkormányzat mellet sok más vállalkozó is támogatta a rendezvényt. A határozott, de a viccet szerető zsűrit Tóth Eszter, Winkler Kinga, Nemes Csaba, dr. Lóránt István és Gulyás Gábor alkotta.

Az este első felében megismerhettük a csapatokat humoros bemutatkozóikon keresztül, de egy-egy esküvői szertartást is celebrálniuk kellett a gárdáknak, a párok aztán sok közös feladatot kaptak a verseny folyamán. Szoros verseny alakult ki a legnagyobb címletű bankók és a legkisebb, illetve legnagyobb hajtogatott papírhajók között, és persze ne feledjük a legtávolabbi sörök, söralátétek férfias versengését sem!

Szuperhősök mentettek rászoruló hölgyeket a színpadon, de a hölgyek is bizonyították bátorságukat: a legkönnyebb ruha versenyében valóban lélegzetelállító eredmények születtek. Az este záró slágereként egy négyszemélyes labirintusjáték lépett a porondra.

 

Túl a felén

 

Szombat reggel kialvatlan, de annál lelkesebb csapattagok ülték körül az asztalokat készen a még hátralévő tíz óra feladataira. Lassan aztán Mona Lisa, A Lila ruhás nő és a Sikoly is életre kelt a színpadon. Egy éjszakai feladat keretében híres festők műveit élő képben kellett lemásolniuk a csapatoknak.  James Cameron filmjei, a Titanic és a Rambo is megelevenedtek a színpadon, persze meglepően egyedi feldolgozásokban.

Délután aztán még egy tévés „sikersorozat” a Mónika-show keretein belül próbálták a csapattagok megoldani problémáikat. De nem kis kreativitást igényelt a csapatoktól a meseírás sem: régi diafilmek képei alapján kellett egy történetet előadniuk. A helytörténeti kvízben megmutathatták mennyire ismerik településünk és környékének történetét, de az általános műveltségi teszttel az IQ-jukat is összemérhették a csapatok.

 

Kamion meglepetésnek

 

A 27 és fél óra alatt talán az esti felvonulást élvezték a legjobban a játékosok. A Winkler László által biztosított, feldíszített kamion ugyanis meglepetés volt a csapatok számára. Ekkor már mindenki nagyon fáradt volt, mégis az egész város a versenyzők csatakiáltásaitól és indulóitól volt hangos. A tervezettnél hosszabbra is sikerült a felvonulás, de talán ezt senki sem bánta. „Tíz évvel ezelőtt a Non-Stop után volt egy Jánossomorja Parádé. Akkor mezőgazdasági gépekkel vonultak fel a csapatok. Most a játékosok úgy tudták, hogy sétálva fogunk a művelődési házig vonulni, a kamion meglepetés volt. És nagyon ütős volt az ötlet, rengetegen voltunk a kamionon és mindenki nagyon élvezte”- mondta el a JTV-nek Csizmazia Gergely a vetélkedő egyik szervezője.

 

Egymásnak is örültek

 

Szoros versenyben a hatodik helyet a Rockonok csapata szerezte meg 595 ponttal. 627 ponttal a Pink Panthereknek az ötödik helyen sikerült végezniük. A Másik Csapat 629 pontot szerzett, így a negyedikek lettek. A bronzérmes csapat, A Face-bukott Angyalok 631 pontot szereztek. A második a Fásy Zsülike Fan Club lett 638 ponttal. A 2012-es Non-Stop győztese pedig 695 ponttal a Gengszterek csapata lett.

A Non-Stop elérte célját: a csapatok egymásnak tapsolva és éljenezve örültek saját, és persze a többi csapat győzelmének is. Hiszen akárhogy is itt mindenki győztes volt. Huszonnyolc vidám órát, sok-sok nevetést, jókedvet és egy közös bulit, szórakozást nyertek a csapatok, segítőik és a közönség egyaránt.  Valóban sikerült megmozgatni a város fiataljait, de még az idősebb korosztály is lelkes nézőként, vagy segítőként szurkolt a csapatoknak. A szervezők és a részvevők is remélik, hogy a következő vetélkedőig nem kell ismét tíz évet várnia Jánossomorjának.

PB – HT

-hirdetés- -hirdetés-