Vastaps és ováció köszönte meg a Tititá Néptánccsoport koreográfiáit Jedlik Ányos szülőfalujában, a palócföldi Szímőn. A jánossomorjaiak a mosonszolnoki kórussal együtt érkeztek az Érsekújvár melletti településre, a 29. Vág-menti népdaléneklési találkozóra. A kapcsolat nem újkeletű: a településről sokakat telepítettek környékünkre, elűzöttek, leszármazottak Mosonszolnokon és Jánossomorján is élnek.

A versenyre rengeteg csoport, szólista érkezett nemcsak Palócföldről, Csallóközből, de Tata és Eger környékéről is. A jánossomorjai delegáció kiutazását városunk önkormányzata is támogatta. Az október 6-i verseny első mozzanata a vértanúk előtti tisztelgés volt a település templománál, a magyarok összetartozását jelképező kopjafánál. Itt örömüket fejezték ki az anyaországi és szlovákiai magyarok, hogy együtt ünnepelhetnek ma.

A néptáncosok a szerelmi dalokat témául választó énekverseny produkciói között mutatták be szigetközi és felvidéki táncaikat. Lendületes, energikus előadásukkal hatalmas sikert arattak. A közönség mégsem ennek tapsolt a legjobban. A tánccsoport egyik tagja meglepetéssel készült, itt, a színpadon kérte meg szerelme kezét. A prímás segítségével a tánccsoport Az árgyélus kismadár kezdetű dallal köszöntötte két tagját, amit velük együtt énekelt a közönség.

A közel háromórás vetélkedő végén a jánossomorjaiak a falu neves szülöttjéről, Jedlik Ányosról sem feledkeztek meg. Szobra előtt tisztelegtek rövid megemlékezéssel, és a nagy tudós által feltalált szódát készítettek a szobor előtt, amivel hűs fröccsöt csapoltak minden résztvevőnek. Közel negyven emelték poharukat magyar fröccsel az aradi vértanúk emlékére.

HT

-hirdetés- -hirdetés-