A nyolcéves város ismét közösen, a főtéren ünnepelhette születésnapját. A színpadon ismert előadók és népszerű helyi fellépők szórakoztatták a közönséget. A programok közül kiemelkedett a Vegyeskar és a Canto Excolo közös koncertje.

A negyven éve alakult Pedagógus Vegyeskar és a helyi hagyományokat folytató Canto Excolo kamarakórus koncertje nyitotta a szombat délutáni programokat. Elsőként a Canto saját darabjaival nyűgözte le a közönséget, majd Karácsony Géza vezényletével, az elődökkel együtt töltötték be csodálatosan a templomot. A szentjánosi templomban egy dal erejéig még az általános iskolások kórusával is kiegészültek, akiket Lőrinczné Karácsony Hajnal vezetett. Így három generáció közel ötven énekese dalolt együtt, akik között több család nagyszülei, gyermekei és unokái álltak. Ők adományokat is gyűjtöttek az iskola rászoruló diákjai számára.

Hasonló céllal jöttek el a Mosonmagyaróvári Főnix Motoros Klub tagjai is: szintén pénzadományt hoztak a gyerekeknek, amit az iskola nevében a diákok problémáit leginkább látó pedagógus, Winklerné Prémus Klára vett át. De a bátrabb gyerekek ki is próbálhatták a motorozást, a motorosok szívesen kerültek egyet velük.

A templomtérre elsőként helyi előadók produkció invitálták a jánossomorjaiakat. A fellépők sorát a Búzavirág Népdal és Néptánckör kezdte. A Tititá Néptánccsoporthoz csatlakozott nyugdíjasok most is lendületes produkcióval álltak a nézők elé. Az Aranykapu Óvoda pedagógusainak kórusa kedves gyerekdalokkal áll színpadra. A Boloct színtársulat műsora pedig a pesti kávézók hangulatát hozta el a közönségnek, korábbi színdarabjaik betétdalaival szórakoztatták a nagyérdeműt. A tánciskolák is megmozgatták a színpad burkolatát: az Alapfokú Művészeti Iskola, a Magic Dance tánccsoport és a Cintia Wellnes Klub is több koreográfiával állt a színpadra. De a Harasztosné Nemes Barbara vezette csoport zumba bemutatója is ellentmondást nem tűrően rázta fel a közönséget – ismét. A két sztárfellépő közé ékelt RizikóFaktor zenekar most főként saját számokkal állt az ekkor már többször eleredő esőben is kitartó közönség elé. Ekkora már megtelt a templomtér helyi és messzebbről is érkező, szórakozni vágyó közönséggel. Testvérvárosunkból, Nagyfödémesről is kedves vendégeket köszönthettünk a rendezvényen.

A sztárvendégek közül először a postás jött meg kora este. A tapolcai, valóban a Magyar Posta egyik kézbesítőjeként dolgozó Postás Józsi a mulatós zene legismertebb dalait kézbesítette a közönségnek. A rockerből lett bulizenész dalaira minden korosztály jól szórakozott.

Vastag Csaba fellépésén a rajongókat még az eső sem riasztotta el az extázistól: együtt énekelték és bulizták végig a 2010-es X-faktor győztesének koncertjét. – „Már nagyon fiatalon elkezdtem foglalkozni a zenével, általában iskola helyett is inkább zenéltem. Volt körülbelül nyolc-kilenc zenekarom is, és mindig azt vártuk, hogy majd ölünkbe hullik a siker. Aztán később rájöttem, hogy nagyon kemény munka van az ismertség és az elismertség mögött. Nagyon sokáig kellett nekem is várnom arra, hogy eredménye legyen a munkámnak.” – mondta el a JTV-nek Vastag Csaba. A várt népszerűséget a tehetségkutató hozta meg számára, azóta számos díjjal büszkélkedhet, idén az év énekese kitüntetést is megszerezte.

A jó idő sajnos nem, de a jó hangulat annál inkább kitartott estig, így aki még egy jó táncra vágyott, DJ Jakab nosztalgia diszkójában rophatta hajnalig.

Nyolcadik éve ünnepel már együtt a város szeptember végén, a várossá válás évfordulóján. A Városi Napok rendezvény keretében több napon át kulturális és szórakoztató programok közül egyaránt válogathatnak a jánossomorjaiak. A programsorozatot pedig mindig közös, városi ünneplés zárja a templomtéren.

Petz Brigitta

-hirdetés- -hirdetés-