Kigördült tudósítónk jelenti: Az Extreme Sport Chanell hamarosan műsorára tűzi a 86-os úton való kerekezést f*ck off road kategóriában. A 27-én, pénteken reggel Szentpéterről elinduló csapatot a főútra kényszerítette az előző nap minden földutat tésztává dagasztó eső. Az útszélen lökhárítók, dísztárcsák, lámpák és néhai nyulak sorfala tisztelgett spártaian… A szolnoki bekötőig négy lengyel édesanyával bontottuk meg a történelmi barátságot gyermekeik tolakodó közeledése miatt. Több kamion oldalát – szerencsére csak kis híján – meg is érintettük, pedig a fehér sávon gurultunk. Azért elvittem volna itt vázon azokat az öltönyösöket, akik 2009-ben kihúzták a 86-os felújítás terveiből a kerékpárutat… A Mosonszolnoktól Hegyeshalomán át Rajkáig tartó, friss pogácsákkal és később csatlakozó társakkal megkoronázott út már a nyugalomról és a látványról is szólhatott, hála a bringautaknak. Nem tudtunk nem arra gondolni, hogy mennyit segítene Jánossomorján egy Andautól Mosonmagyaróvárig tartó betoncsík.
Dunacsún. Valami furcsa gombóc szorul itt a magyar torokba. Mintha valami bálnacsontváz gerincén siklanánk át, olyan a duzzasztómű. A betonbordák egyik oldalán óriási víztömeg, ha pedig a másikra fordul a tekintet, akkor semmi. Semmi, mert jóval lejjebb muszáj nézni, hogy meglássuk az alább szivárgó vizet, távolabb pedig a Szigetköz fáit, ahogy mohón tüntetik el az ellopott folyóból csordogáló infúziót… Méltó lezárása ez a XX. század magyar tragédiáinak.
Nem lehet elhallgatni, hogy ezt a betonszörnyeteget milyen csodálatosan belakta az élet. Művészeti múzeum, fagyizók, büfék tarka mintái, vízisport-centrum és persze kirándulók, bringázók, korizók… A látványért és a kiváló bicikliutakért messziről is eljönnek ide a túrázók. De jó lenne, ha ezt a mondatot egyszer majd ellopná valaki egy Andau-Jánossomorja útikönyvhöz…
A mesterséges Duna-meder töltésén visz tovább az utunk, 25 kilométer hosszan. Mintha legóból építették volna, kockákból rakott meder, teherautóval összehordott szigetek… Csak a természet az, aminek nem lehet mesterséges gátakat szabni: Rengeteg madárfaj éli világát Utópiában.
„Pozsonytól 22 km-re délkeletre a Duna bal partján fekszik. A bősi vízierőmű építésekor a Duna és a Duna-csatorna közé került, mely elvágta a szomszédos Keszölcéstől. Ma Pozsony felől a dunacsúni hídon, Dunaszerdahely felől a bősi hídon, illetve a Keszölcés-Vajka között közlekedő komppal lehet megközelíteni.” Ez Vajka? Miközben egy sört gurítasz le a falu hűs kocsmájában, és a fejed áhítattal együtt billen a pohárral, akkor beleütközik tekinteted a házak fölé magasodó domboldalba… aminek a tetején méla magától értetődőséggel elsiklik egy uszály. Ez Vajka.
A kompon túl ódon nyikorgással tárul fel a Csallóköz. Mint ahogy arcunk két fele sem pontosan egyforma, de együtt alkot egészet, a Szigetköz párja is sajátos, de mintha már jártunk volna itt. A víz és a száraz fű illatának keveréke ez a gyönyörű vidék. Az utak mellett mosolygó, integető lakosok fogadták a mieinket. Jakab Tibor, a klub egyik vezetője elmondta –„Fantasztikus, hogy mindenhol annyira kedvesek, nemcsak itt, Nagyfödémesen, hanem végig a Csallóközön. Ahogy végigmentünk egy falun, integettek, köszöntek, dudáltak, örömmel fogadtak minket.”
Födémesi kísérőinkkel itt találkozunk, kismotorral vezetnek minket a kanyargós utak, mosolygós, apró települések között. Biztató tekintetük ráébreszt, hogy bizony fáradunk. A lendületes tempóra rászokott és nem egyformán megviselt csapat előtt kemény utolsó kilométerek hevertek még. A látótered beszűkül, csak az út aszfaltcsíkjai élesek, úgy érzed, szétfeszül a térded, mint egy tekercs füstölt sajt, de taposol még egyet, meg még egyet, újra és újra, kilométereken át, és úgy sóhajtasz fel a Nagyfödémes táblánál, mint egy célba érő kenus… és közben még énekeltek, hogy nemcsak a legkisebb kerékpárosban, hanem a többi felnőttel együtt magatokban is tartsátok a lelket. „Ha jó a kedved, tekerj egy nagyot…” Megérkezés után nincs más vágy a világon, csak beállni a zuhany alá, lemosni a 95 kilométert…
A helyi CSEMADOK a nagyfödémesi tájház udvarán várt minket, olyan gulyással és langallóval, hogy innen is javaslom: az ételt főző nénik tenyerét most betonba önteni és kirakni a födémesi főutcára! Annyi a régi ismerős, hogy csak pár szót váltunk mindenkivel, és már bent járunk az estében. Abban az estében, amivel errefelé illik szembenézni, mint a fenevad torkával, hogy aztán vagy Szent Györgyként legyőzve, vagy Jónásként kikecmeregve kerüljünk ki belőle reggelre…
A nylonmaraton után másnap 45 kilométer állt elénk, körbejárva Nagyfödémes környékét, ízelítőt kapva a Mátyusföld csodás hógömbjéből. Középkori templom vörös tégláinak árnyékából hűs partú vízimalmokig kerekeztünk, magas lombú fák alatti, selymes földű utakon kanyarogtunk, elnyúltunk a nádas parton, hagyva, hogy nagy gondolatainkat elvigye a víz, mert néha csak úgy gyönyörködni kell.
Nekünk, a puding bolygójáról érkezőknek itt, forró kilométerek után kellett megtanulni, hogy egy kis hideg csokipuding milyen fenséges lehet. Az italokról is essék szó e helyütt, hiszen a kocatúrázó a sörtől sörig biciklizésben kvalifikálja magát. De! A viking ordítással a pilseni sörökre esküvők táborából sokan igazoltunk át a kerekezés idejére, mert meg kell hagyni, a radler nem véletlenül kapta a nevét. Nem annyira savas és nehéz, mint nagy testvére, és kevesebb alkoholja miatt nem fáraszt, épp csak annyi töltést ad, amennyi a továbbkerekezéshez kell. Ugyanilyen kellemes meglepetés ért egy másik szereplővel is. A Kofola Szlovákia válasza az Eddára, írtam egy helyütt a minap, de azóta, érett felnőtté válásom Elbruszán, át kell értékelnem e nemes italt, és nem feltétlenül ennek tudni be Csehszlovákia szétválását. Szlovákiát átvészelni Kofola nélkül lehet, de olyan, mint szemüveg nélkül felmenni Írott-kőre.
A célegyenesben Födémes napáztatta strandjára kerekeztünk be. A kicsi, egyszerű, ám mégis gyönyörűen fiatalos létesítményt nagyobb városok is megirigyelhetnék. Amikor a bringázásnál felfedeztünk olyan izmokat, amiről azt hittük, nem is léteznek, akkor a víz és az úszás segített ezt elfeledni. Este valakinek egy kis teremfoci, valakinek némi báli cigánytánc enyhítette tovább az izmokat.
Másnap meghatottan búcsúztunk óriási szívű vendéglátóinktól, lelkükre kötve, hogy viszonozzák látogatásunkat, még ha viszolyognak is a motor nélküli kétkerekűktől. A klub minden éven egy nagy kerekezést szervez. A Balaton és a Fertő tó után Nagyfödémesre esett a választás. A kirándulás mellett most a barátságok megerősítése is lényeges volt. Lőrincz György szervező elmondta: -„Nem titkolt szándék, hogy olyanokkal is megismertessük Nagyfödémest, akik még nem jártak itt, ez sikerült, hiszen a negyvenfős csapat fele még soha nem járt itt, és nagyon jól érezték magukat. Már azon gondolkodunk, hogyan tudjuk viszonozni mindezt Jánossomorján, ha vendéglátóink is eljönnek majd hozzánk.”
Hazafelé a jól ismert útvonalat ismételtük át, kicsit látványosság- és büfébarátabb tempóban. Ez pont elég volt arra, hogy a végig napsütéses túra utolsó kilométerein heves esőben érkezzünk be Jánossomorjára. Annyi csavar azért akadt, hogy Bezenyétől Mosonmagyaróvár felé, az új kerékpárúton jöttünk, majd onnan a 86-os immár teljes hosszában Jánossomorjáig. Talán azért, hogy keretes szerkezetűvé téve a túrát, még nagyobb áhítattal irigyeljük a Mosoni-síkról kirekesztett kerékpárutakat.
A klub szeptemberi túráin Lébény környékét és a Hanság madárvilágát láthatja az, aki csatalakozik a baráti társasághoz.
Hauptmann Tamás
