Egyre kevesebb cég segíti, hogy dolgozói vért adhassanak, ezt tapasztalják az Országos Vérellátó Szolgálat munkatársai Jánossomorján is. Hétfőn közel százan vettek részt a tavaszi véradáson. Ez a szám a környékhez képest örömteli, ám a múltba visszatekintő szakemberek  szerint sajnálatos, hogy még azok sem mindig jutnak el a véradásra, akik szeretnének.

Hétfő déltől este hatig több mint százan nyújtották felelősen a karjukat a segítségre. A vérellátó Győri Regionális Központja végezte most is a vérvételt. Dr. Molnár Katalin szakorvos elmondta, sokan jönnek, örömmel adnak vért az emberek. A véradók száma évek óta a száz-százötvenes nagyságrend körül mozog, ám pár évvel ezelőtt sokkal több véradó volt, mint ma. Ez azzal is magyarázható, hogy míg akkor a cégek támogatták, hogy dolgozóik vért adhassanak, mára nem szeretik, ha a munkából kiesik az alkalmazott. Jelenleg a törvény szava szerint négy óra adható a véradásért, ám ez a leggyakrabban nem teljesül.

– „Ha az adható juttatásokat megkapnák a dolgozók, biztos több lenne a létszám. Fontos, hogy elismerjék az itt töltött időt, egyáltalán, elengedjék a munkahelyről az alkalmazottat. Régebben jellemző volt, hogy egy teljes szabadnapot adtak a véradásért, ám ez ma ritka.” Akad cég, aki maga rendez véradást, itt Jánossomorján például a Dr. Oetker szervez évek óta ilyet, de ez a példa sem ragadós. Ritka, mint a fehér holló, de egy győri nagy autógyárban például sorsolási ajándékkal is meglepnek egy-egy szerencsés véradó dolgozót. A cégek hozzáállásának változása érezhetően megnövelné a véradók számát, mondta a doktornő.

Tavaly ősszel közel 130, előtte 150 és 170 fő érkezett a félévenkénti véradásra Jánossomorján. A városban évente három véradó akciót szerveznek, tavasszal és ősszel az orvosi kombinát, illetve egyet a Dr. Oetker Kft. területén.

HT

-hirdetés- -hirdetés-