Az első jánossomorjai motorszentelésen Isten gondviselő jóságát kérték a járművekre. A helyi motoros baráti kör által szervezett megmozduláson Kótai László plébános az áldás előtt szólt az összegyűltekhez, majd egyenként megáldotta a motorkerékpárokat, kérve az Istent, hogy gondviselő jósága oltalmazza a járműveket, és adjon szerencsés megérkezést azoknak, akik ezekkel utaznak. „Mi már megéreztük, hogy akármilyen útra is indulunk, nem biztos, hogy megérkezünk. Megéreztük, milyen kórházban ébredni fel és aztán újra felülni, kérni Isten segítségét a célhoz érésben.” – mondta, ezért szerinte minden motoros érzi, milyen súlya van az Istenbe vetett hitnek.
Reverendán motoros kabát
Kótai László atya maga is motoros, ezért is örült a felkérésnek, és a helyi motorosokkal való kapcsolatfelvételnek. Reméli, később egy-egy túrán is velük tarthat. Mint a jtv.hu-nak elmondta, fontos lenne minden motoros számára megtanítani a felelősség, az önfegyelem képességét, de például az energiával való bölcs gazdálkodást is.
 |
| Kapcsolódó galéria: Motorszentelés |
A motorozás még gyermekként hódította meg: – „Édesapám is motorozott, így aztán megörököltem tőle ezt a rajongást. Elsőként az ő Danuviáját kötöttem el, és a Fertődi parkban gyakorolgattam. 16 évesen kaptam első motoromat, egy Simson Start, és mondhatni, azóta szinte folyamatosan van motorom. Még felszentelés utáni első misémre, az újmisémre is egy MZ-t kaptam.” A szenteléskor elmondott gondolatainak az is alapot ad, hogy Kótai László több baleseten is túl van, köztük igen súlyos is akadt. – „Hivatásom egy időben úgy hozta, hogy több falu között kellett járnom, természetesen motoron, egy Yamaha Chopperem volt akkoriban. Egyik falumból tartottam hazafelé, ahol épp a templomépítés ügyeit intéztük, amikor egy mellékútról elém fordult egy autó, és én nekimentem, átestem a motoron. Csúnyán megsérültem, a sisak egy darabja fejsebet okozott, a combomban a mai napig fém erősítés van, szóval több seb emlékeztet erre. Mély kómába estem, lemondtak rólam, annyira, hogy behívatták a papot, adja fel az utolsó kenetet. Én épp ekkor tértem magamhoz, a felettem álló pap volt az első, akit megláttam. Ha belegondolok, mindig arra jutok, milyen csodálatos dolog volt ez… Persze az óvatosságot is megtanultam. Később még egy hasonló balesetem volt, úgyhogy megmondom, én már akkor lelassítok, ha nem látom, hogy az autós oldalra fordította a fejét és rám nézett.”
Hauptmann Tamás
