Ötvenöt produkcióban több mint kétszáz környékbeli táncos lépett fel a jánossomorjai művelődési házban vasárnap. Az első Magic Kupa minősítő táncversenyt amatőrök számára rendezte meg a mosonmagyaróvári Magic Dance Club. A jánossomorjai táncosok is szép sikereket arattak.

Vasárnap délelőttől késő délutánig tapsolhatott az ügyes tánckoreográfiáknak a közönség a nagyteremben. A most először megrendezett minősítő táncverseny célja, hogy összefogja a környékbeli amatőr táncosokat, és olyan megmérettetési lehetőséget biztosítson, ahol össze tudják hasonlítani tudásukat az iskolák. Tóthné Földes Mária szervező, a szervező klub vezetője elmondta, versenyzői igazolással nem rendelkező, kevés próbalehetőséggel bíró amatőröket szerettek volna megmozdítani a kupával, mert ritka a térségi szintű seregszemle és így a tapasztalatcsere, a közösségépítés lehetősége is. – „A rendezvényen is látszik, hogy igazán jó a kapcsolat a csapatok között, egymást buzdítják, tapsolják meg a táncosok, az évek folyamán barátságok is szövődtek. Ez nagyon fontos számunkra.”

Kapcsolódó galéria: I. Magic Kupa minősítő táncverseny

Pápáról, Mosonmagyaróvárról, Fertődről, Hegyeshalomból és persze Jánossomorjáról is érkeztek csapatok, a modern táncstílusok széles skáláját felvonultatva a hip-hoptól a latin táncig. A legkisebbektől a felnőttekig minden tánciskolás színpadra állhatott a négy korcsoport egyikében. Kiváló tudással előadott, ötletesen megkoreografált táncokat láthatott a közönség. Egy csoport sem maradt bronz, ezüst vagy arany minősítés nélkül, sőt, a legjobb táncos díját és mosolydíjat is kiosztottak. A vasárnapi versenyen három csoportban is felléptek helyi táncosok, nagy sikerrel: arany minősítésekért és egyéni elismerésekért is fogadhattak tapsokat a jánossomorjaiak, emelte ki a Magic Dance táncstúdió vezetője, aki hat éve oktat Jánossomorján. Hozzátette, a sikerre való tekintettel mindenképpen folytatnák a kupa megrendezését a jövőben is.

Résztvevők:
– Balance Stúdió, Pápa
– Cintia Fit Dance – Jánossomorja
– Galaxy RRC – Mosonmagyaróvár, Hegyeshalom
– Alapfokú Művészeti Iskola – Fertőd, Jánossomorja
– Magic Dance Club – Mosonmagyaróvár, Mosonszolnok, Jánossomorja

Zsüritagok:
– Kőhegyiné Jókúti Edit (Jánossomorja)
– Tóth Tibor (Mosonmagyaróvár)
– Stieber Csaba (Mosonmagyaróvár)


HT

-hirdetés- -hirdetés-