Szennik György képzőművészeti hagyatékából nyílt kiállítás a Kozma Galériában. Az alkotó Jánossomorján élő rokona által kezelt gyűjtemény tíz művész színvonalas munkáit vonultatja fel, de a helyben már korábban látott Szennik György képek mellett eddig még kiállításon soha nem szereplőkkel is találkozhatott a közönség.

A 2007-ben elhunyt, világhírű festőművész Jánossomorján élő fia és családja jóvoltából nyílhatott meg az Áldás vagy átok című kiállítás szombaton a Kozma Galériában. A művész menye, Szennik Jutka, a hagyaték kezelője elmondta, különleges kapcsolat fűzi a galériához, nagyon szereti a helyet, ezért szervezték ide, ebbe a kivételes és méltó légkörbe a kiállítást.

Kapcsolódó galéria: Szennik György kiállítás a Kozma Galériában

A megnyitón a művész unokája, Szennik Gábor játszott basszusgitáron, de a tárlatot bemutató Lutter Imre is családtag, a művész fiának veje. Ő a neves színész, Kibédi Ervin Szennik György kiállítása ihlette versét is a közönség elé idézte a megnyitón.

Kapcsolódó galéria: Szennik György kiállítás a Kozma Galériában

Az 1923-ban született Szennik György 16 évesen, Aba-Novák Vilmos műtermében kezdett festeni. A Magyar Iparművészeti Főiskola grafikai szakán végzett, Haranghy, Domanovszky, Rovátkay, Sárkány Lóránd irányításával. 1957–58-ban Ford-ösztöndíjjal Bécsben tanult. A nyári szünet alatt Oscar Kokoscha szabadiskoláját látogatta Salzburgban. 1943-ban Horthy-ösztöndíjjal Rómába utazott. Később Rajniss Ferenc, a magyar nyilas szélsőséges lapkiadás és a Magyar Futár atyja vette szárnyai alá. ’44-ben antibolsevista és szélsőséges plakátokat készített, a korszak sok népszerű, meghatározó plakátjának ő az atyja. A front közeledtével saját maga szórta repülőről röplapjait, eközben egy szovjet vadászrepülő  támadása során elvesztette fél szemét. Az ellenséges eszméket szolgáló művészetéért  háborús bűnösként 15 év kényszermunkát kapott a háború után, amit 7 év fegyházra enyhítettek. A rendszerváltás után rehabilitálták. Munkáit azonban már sokkal korábban elismerték, 1963-ban Béke Nobel-díjra terjesztették föl. Mára a világ több képtárában helyet kaptak munkái Londontól és Párizson át a Magyar Nemzeti Galériáig és a Budapesti Zsidó Múzeumig.

Kapcsolódó galéria: Szennik György kiállítás a Kozma Galériában

Az április 7-ig nyitva tartó kiállításon főként Szennik György rézkarcait csodálhatják meg a látogatók, de művészbarátainak képeit is bemutatja a kiállítás, amit így együtt még soha nem látott közönség. Glázer-Kozma Edit a Kozma Galéria vezetője kiemelte, ez a tárlat a negyvenes-ötvenes évek művészetének kiváló merítése. – „A szakmai tudás egy olyan sűrűsége jelenik meg ebben a teremben, ami mindenképpen motiváló és példaértékű lehet.”

A kiállításon is megismerhettük a rézkarcok technikáját: A rézkarc főként a könyvillusztrációk készítéseként terjedt el. A sokszorosítás érdekében fém és kőtáblákba karcolják a kép negatívját. A festő két fő művét, a Magyar Szent Korona visszaszerzése érdekében készített Szent Istvánt és a Vatikán számára készített Krisztust is láthattuk. De Szennik György számára a legkedvesebb a tájkép maradt, amiben, mint családja mondja, megtalálhatta szabadságát.

Hauptmann Tamás

-hirdetés- -hirdetés-