Remek körülmények között, baleset nélkül zajlott az idei, immár hatodik sítábor. Az iskola által szervezett síelésen 59-en vettek részt, legtöbbjük jánossomorjai. Idén 11 diák csatolt lécet.

A gyerekeket az iskolabusz szállította a stájerországi Präbichl pályáira vasárnap. A jánossomorjai csapatot kiváló hó fogadta a pályán, a kezdők és gyakorlottak is eredményesen és élményekkel zárhatták a tábort. A nehéz gazdasági helyzet a táboron is meglátszott: idén az eddigi évekhez képest kevesebben vettek részt a csütörtöki síelésen.

Ezalatt itthon síszüneten pihenhettek a diákok, amit a korábbi, őszi iskolakezdéssel már ledolgoztak. A tábor ideje alatt nem igényeltek napközit a szülők – mondta el Bella Zsolt igazgató.

HT

-hirdetés- -hirdetés-