Játék és méltóság. Mindkettő jellemezte az idei iskolai farsangi bálokat. Az ötletes, színes jelmezek felvonulása mellett a ballagó nyolcadikosok ismét egy keringővel lepték meg az iskolatársakat, folytatva a tavaly útjára indított hagyományt.

Más stílusban, de a felsősök pénteki és az alsósok szombat délutáni bálján is nyitótánccal kezdték meg az ünneplést a diákok a művelődési házban. A felsősök ünnepén a nyolcadikosok a most már hagyományos keringővel a középiskolába készülő diákokhoz illő hangulatot teremtettek. Az alsósok pedig rendhagyó módon jelmezes néptánccal kezdték meg a télbúcsúztatást, megidézve a népszokások téltemető vigadalmait.

Kapcsolódó galéria: A központi iskola felsős farsangi bálja

Felsős farsang

A felsősök bálján a fiatalabbaknak az estélyi ruha helyett még kötelező jelmezt húzni, így idén jól ismert mesehősök szerepébe bújtak az osztályok. Tanáraik sem riadtak vissza attól, hogy beálljanak tanítványaik közé, és magukra vegyék a maskarákat. Láthattuk az Alvin és a mókusok, a répamese, a Spongya Bob, Pimpinkin a nyuszi, a húszfejű sárkány és a hercegnő, valamint a Verdák történetét.
A bált idén is a diákönkormányzat szervezte, ők díszítenek, ők a műsorvezetők is, de azért még szüleik segítségére is szükségük van. A tombolasorsolás után a felsősök igazi bulihangulatot teremtettek és tánccal folytatták a délutánt.

Alsós farsang

Az alsósok bálján a jelmezes felvonulók között voltak királynők, kalózok, varázslók, menyasszonyok, de szinte minden lehetséges farsangi jelmezt felvonultattak a kicsik. Most is minden bátor beöltöző kis ajándékot kapott. Az alsósoknál sokkal inkább a játékról, ugrándozásról, futkározásról és a süteményekről szólt a téltemetés. De itt is voltak, akik búcsúztak társaiktól: a negyedikesek cowboyoknak öltözve köszöntek el kisebb társaiktól, hiszen jövőre ők már a felsőben báloznak. Azzal viszont mindenki egyetértett, hogy a farsangi bálon a zene és a sütemények a legjobbak. Az ő báljukat mindig a szülői munkaközösség szervezi, akik szerint jó alkalom ez arra, hogy a gyerekek együtt töltsenek egy vidám délutánt.

Kapcsolódó galéria: Alsó tagozatos farsangi bál

A tanároknak fontos, hogy már ekkor megismertessék a gyerekekkel a farsang, a télűzés ünnepét, de a legfontosabb most is az volt, hogy egy önfeledt, boldog délutánt tölthessenek együtt gyerekek és szüleik.

Petz Brigitta

-hirdetés- -hirdetés-