Nagy örömmel kell visszautasítania az adományokkal érkezőket szerdától Nemes Csabának, aki a defibrillátor-vásárlást célzó gyűjtést irányítja. Több mint félmillió forint gyűlt össze az elmúlt, alig hét hét alatt. Rengetegen fogtak össze a segítségért.

– „Ma már nem fogadtam el adományokat, pedig többen jelentkeztek. Ez nagy öröm. Eddig sem múlt el nap, hogy ne keresett volna meg valaki kisebb vagy nagyobb összeggel.”- mondta el Nemes Csaba koordinátor, a Sportcsarnok üzemeltetője, aki ma lezárta a gyűjtést, hiszen a nagyjából 500 ezer forintba kerülő készülékre már most több gyűlt össze. Rendkívül sokan adakoztak, az adományozók listája több lapot tölt meg, ráadásul sokan közülük szervezetek, egyesületek, cégek.

A Mosonmagyaróvári Mentőszolgálat Szent Kristóf Alapítványa segítségével hamarosan be is szerzik a készüléket, amit a felújítás alatt álló csarnok február végi, március eleji átadásán avatnak fel, egy mindenki által elérhetű, külön fülkét kap majd a gép. Ekkor tartanak majd egy nyilvános bemutatót is a használatáról a mentőalapítvány segítségével. -„De természetesen mihelyst a csarnokba kerül a defibrillátor, már szolgálatba állhat.” – mondta Nemes Csaba.

–„Meghatódottan köszönöm meg mindenkinek, aki hozzájárult vagy segítette a gyűjtést, magánszemélyeknek, cégeknek, a figyelmet felhívó médiának… Tényleg nem találok szavakat a nagy összefogás iránti csodálatomra.” – fejezte ki háláját a koordinátor.

HT

-hirdetés- -hirdetés-