Terv szerint halad a jánossomorjai helytörténeti gyűjtemény építése. Áprilistól a mosonmagyaróvári Hansági Múzeum elkezdheti kialakítani a kiállítóteret, és a tervek szerint szeptemberben megnyitják a tárlatot. Közben az újabb helytörténeti értékek felkutatása is megindult, amivel kiegészítenék a kiállítás anyagát.

Formát öltött a Helytörténeti Gyűjtemény, állnak a falak, kialakították a belteret és a műszaki szereléseket. Az önkormányzat, a Kozma Galéria és a mosonmagyaróvári Hansági Múzeum együttműködésében kialakítandó, 120 négyzetméteres múzeumban a hellyel már most jól kellett sáfárkodni, hiszen óriási anyagról van szó. Glázer Norbert kivitelező elmondta, állandó kapcsolatban vannak a Hansági Múzeummal, és folyamatosan egyeztetve igyekeztek eddig is alakítani a terveken, a kiállítótér igényeihez legjobban alkalmazkodni, a lehető legtöbb helyet kihasználni. Három ablakot is befalaztak, a radiátorokat padlófűtésre cserélték, hogy felületet és helyet szabadítsanak fel. Egy tér várja majd a múzeum munkatársait, aki várhatóan áprilistól kezdhetik kialakítani a tárlatot, addigra készülnek el a munkák.

De az épület környezete is a múzeumhoz illően változna, az udvart és a parkot is átalakítanák. A parkból nemcsak bejöhetünk, egy a kirakaton át be is pillanthatunk majd a kiállításba. A hely véges, amit nem tudnak kiállítani, azt interaktív, digitális bemutatókon láthatnánk, hallhatnánk. A beltéri technikára a Leader programban pályázik a város.

A kincsek egy része a mosonmagyaróvári múzeumban, másik részük még mindig egy helyi raktárban várja, hogy ismét kiállítsák. De újabb helyi gyűjtés is megindult a még rejtőzködő értékek után. Lőrincz György alpolgármester, a gyűjtés koordinátora, elmondta, remélhetőleg előkerülnek olyan használati és dísztárgyak, dokumentumok, amik gyarapíthatják a gyűjteményt. Az így összegyűlt anyag kezelője a Hansági Múzeum lenne, a tárgyak azonban vagy a város, vagy az eredeti tulajdonos birtokában maradnának.

Bármennyi tárgy érkezik is be, az már most biztos, egy megfelelő raktárat is ki kell majd alakítani a helytörténeti múzeum közelében.

HT

-hirdetés- -hirdetés-