Sokat költhet az utánpótlás labdarúgókra a Jánossomorjai Sportegyesület. A szervezet ugyanis elnyerte az állami sportfejlesztési program támogatását, így a helyi utánpótlás korosztályok felszereléseire, rendezvényeire olyan magas összeget fordíthat, amire még nem volt példa.

Az egyesületet programját támogató cégek társasági adójuk 70 százalékát nem az államnak, hanem az egyesületnek fizethetik be, amiért még anyagi támogatást is kaphatnak. A programot már több helyi cég, vállalkozó is segítette, de sokaktól várja a felajánlásokat az egyesület. A programot már több helyi kötődésű cég is támogatta. A JSE idén nyárig közel 16 millió forintot remél ettől a lehetőségtől. Ennek 80 százalékát a jelenleg hat korosztályban játszó utánpótlás-labdarúgókra kell költenie. Az összeg javából új felszerelést: kapukat, mezeket, labdákat vásárolnának, de a gyerekek eddig nehezen megoldott utazását is finanszíroznák belőle. Jánossomorján U 7, 9, 11, 13, 16, 19-es korosztály működik, az első három őszi-téli tornarendszerben, a többiek rendes bajnokságokban játszanak. A programot Madarász Tibor utánpótlással foglalkozó helyi szakember dolgozta ki.

HT

-hirdetés- -hirdetés-