-hirdetés- -hirdetés-
Idősek és fiatalok közösen gyújtottak gyertyát a jánossomorjai Idősek Klubjában kedden. A szentpéteri nyuszi csoportos ovisok és az óvó nénik kedves karácsonyi műsorral köszöntötték a klub tagjait. A gyerekek az énekek és versek mellett mesejátékot is előadtak, és közösen gyújtottak gyertyát az ünnepet várva. A nyugdíjasok szintén versekkel, dalokkal és persze finom süteményekkel készültek a közös karácsonyozásra.
Kapcsolódó galéria: Karácsonyi ünnepség az Idősek Klubjában

Nagyné Doviczin Mónika klubvezető elmondta, új lendületet szeretne adni a klubnak és sok programot szervezni az időseknek, hogy jól érezzék magukat. Ebben nagy segítséget nyújtanak az ovisok, akiket már sokadszorra üdvözölhetnek itt mosolygós arccal a már ismerős bácsik, nénik. A szociális szolgáltatásokat is végző intézmény így szeretne meghitt, baráti kört biztosítani a sok esetben már egyedül lévő időseknek az év legtöbb ünnepén. Az idei karácsonyozáson a Kistérségi Társulás által fenntartott helyi klub mosonmagyaróvári vezetői is részt vettek. A több településen is működő intézményben szokás, hogy a település idősei és óvodásai több alkalommal közös ünnepségeket, programokat rendeznek, így a gyerekek meséket, történeteket, tapasztalatokat hallhatnak és sokat tanulhatnak a öregektől, aki pedig a gyermeki vidámságból, örömből meríthetnek sokat.

HT

Instagram

Instagram has returned invalid data.