Az óvodákban és iskolákban is fenyőfát díszítettek, karácsonyi dalokat tanultak a gyerekek a hét első napjaiban. Az ajándékok és jókívánságok mellé mindenhol tanácsokat is kaptak a kicsik arról, hogy mi is az ünnep igazi lényege.

 

Kedden reggel a zeneiskola járta végig az óvodákat. Tanulóik és tanáriak karácsonyi dalokat játszottak az ovisoknak és közös éneklésre is bátorították őket. A sorozat nem csak a közös karácsonyvárás miatt fontos az előadóknak. A művészeti iskola már ebben a korban is figyelmet fordít arra, hogy megismertesse a hangszeres zenével, zenetanulással a legkisebbeket is. Az év közben is találnak erre alkalmat, de ilyenkor nagyobb örömet lehet szerezni az ovisoknak, ezért most elsősorban az ovis karácsonyozás ünnepélyesebbé tétele a cél – mondta el Dravetzky István igazgató.

Kapcsolódó galéria: Karácsony a szentjánosi óvodában

Szerdán aztán folytatódott a karácsonyozás az óvodákban, mindenhol az óvónőkkel közösen ünnepeltek a csoportok. Jánoson az ovi karácsonyfájához vonultak, ahol minden csoport sok-sok ajándékot talált magának, amivel nemcsak vidám pillanatokat tölthetnek majd jövőre, de fejlesztésüket is szolgálják.

Kapcsolódó galéria: Karácsonyi ünnepség a Klafszky-tagiskolában

Az iskolák is ünnepeltek. A klafszkysok a 6. osztály mesejátékát tekintették meg kedd délután az aulában. A karácsonyi ajándékozás kialakulásának legendáját idézték meg Prátser Krisztián tanulói. A történet szerint két árva gyerek felnőve ajándékokkal lepte meg azokat a falubelieket, akik az évek során segítettek rajtuk. A műsor végén Nemes Csaba igazgató a szeretet és az ajándékadás fontosságáról beszélt a gyerekeknek, remélve, hogy sokan tekintik majd fontosabbnak a meglepetések készítését, mint azok várását.

Közösen is ünnepeltek a jánossomorjai tanulók, szerdán a városi karácsonyi műsort tekintették meg a művelődési házban, és fogadták nagy tapssal.

HT

-hirdetés- -hirdetés-