Hétfőtől már testnevelésórákon próbálhatják ki a kizöldült, és egészségesebb talajt a gyerekek a sportcsarnokban. A tíz és félmilliós beruházás két hét alatt fejeződött be, a munkákban a kivitelezők mellett az iskola diákjai, tanárai és több helyi cég is segített.

 

Már az első lépéseknél jól érezhetően puhább a csarnok új talaja a réginél. A zöld talajburkolatot a hét közepén fejezték be, vasárnapig pedig az új kapuk, és új hálók felszerelése következett. A csarnok falaira védőréteget is rögzítettek a balesetek megelőzése érdekében.

Az előzőnél sokkal vastagabb padlózat több rétegű. Az elsőként lefektetett gumiborításra három rétegben öntötték rá az új talajt. A két hete tartó munkák a padló felszedésével indultak, ahol a diákok és tanárok közösen izzadtak egy utolsót. A munkában több helyi vállalkozó és dolgozóik is segítettek.

Az új talaj kényelmesebb, és ami fő, egészségesebb, hiszen nem tapad le a cipő, nem fájnak annyira a térdízületek. A beruházás azért is volt fontos évek óta, mert a csarnokban szinte mindig sportol valaki: délutánig az iskolásoké a pálya, este és hétvégén pedig a sportbarátok és sportkörök töltik meg, így alig uralkodik csend a teremben.

Bella Zsolt igazgató köszönetet mondott a rég várt felújításért a polgármesternek és a támogató képviselő-testületnek, az önkéntes munkát végző pedagógusoknak és gyerekeknek, a segítő vállalkozásoknak, a Pakett Kft-nek és Kramarics László igazgatónak, Farkas Ferenc építési vállalkozónak és Csizmazia Gergelynek.

Az önkormányzat tíz és fél millió forinttért újíttatta fel a csarnokot. Tették mindezt a tervbe vett, de azóta sok bizonytalansággal szembe kerülő iskola-felújítás részeként. Például az iskolák állami ellenőrzés alá vonásáról szóló kormánytervek sem láthatók még pontosan. Ezért is igyekezett a padlózat felújításával az önkormányzat, mondta el Dr. Kurunczi Károly, Jánossomorja polgármestere. Mint ismert, a város költségvetéséből minden évben elkülönítenek hetvenmillió forintot, a mindenkori felújítási keret felét, és ezt az iskolára fordítják.

HT

-hirdetés- -hirdetés-