-hirdetés- -hirdetés-
Gálaműsorral köszönte meg a közönségnek a támogatást a Tititá Néptáncegyüttes szombaton. Az együttes a helyi néptánc-hagyományok megőrzéséért alakult 2008-ban. Mára az óvodásoktól a nyugdíjasokig mindenki táncolhat egyesületükön belül. A műsorban több mint száztízen léptek színpadra.

 

Alig négy év alatt erős és népes közösséget sikerült kovácsolni a néptánccal egy olyan településen, ahol a történelem viharai szinte eltüntették a népi kultúrát. Ezt bizonyította be a Tititá Néptánccsoport első önálló estje szombaton. A Városi Néptánc Gála Soprontól Palócföldön át a román határszélre, onnan egész Moldvába utaztatta a nézőket. De a szűkebb környéken is szétnézhettek: a Szigetköz táncai mellett Kapuvár környéki és rábaközi táncokat is láthattak a művelődési házat megtöltő nézők.

Kapcsolódó galéria: Városi néptánc gála

A csoport tagjai legnagyobb eredményüknek azt tartják, hogy mára minden korosztályt felöleltek a városban. Láthattuk az ovis és iskolás csoportokat, de a nyugdíjasok alkotta Búzavirág Kör tagjai is énekeltek és táncoltak a felnőttekkel. A muzsikát az alakulástól a táncosokat kísérő Radák Márton és Zenekara játszotta; a közönséget szórakoztató dallamaik mellett két koreográfiát is a Jánossomorjai Fúvós Zenekar kísért kiválóan.

„Nagy gazdaság maradt rám…” – emlékezés Major Mihályra

A mosoly mellett könnyes szemmel is táncoltak a jánossomorjaiak: 2009-ben elhunyt tagjukra, Major Mihályra is emlékeztek az együttes tagjai. Legkorábbi, rábaközi koreográfiájukat volt tagjuk énekének felvételével nyitották, Major Mihály kalapja pedig a tánc alatt fejről-fejre járt, később pedig a színpad széléről „kísérte végig” a teljes műsort. – „A tánccsoport rég óta készült egy méltó megemlékezésre, most a Misi jelentette vidámságot, jókedvet is őrizve sikerült ezt megtenni. Tudom, hogy ha lát minket, neki is tetszik ez az előadás.” – mondta el a JTV-nek Molnár Tamás, az együttes vezetője.

Öt körben öt korosztály – Néptáncos Bál

A lépések a Néptáncos Bálon folytatódtak, ahol a nézők közül sokan ki is próbálták a táncot. A táncteremben néha négy belső kört is ki kellett alakítani, hogy mindenki elférjen. A bál nyitótánca természetesen sváb keringő volt, de rábaközi verbunkot, csárdást és moldvai dallamokat is hallhattunk. A nótázók pedig a Búzavirág Kör tagjaival dalolhattak késő éjszakáig.

Kapcsolódó galéria: Városi néptánc gála

A ki- és betelepítések miatt szinte eltűntek a helyi táncok, népszokások Jánossomorjáról, ezért újra kell kutatnia és tanítania a népi tánchagyományokat a fiatal együttesnek, és a táncosokból tavaly alakult, e célokért is munkálkodó Örökség Kulturális Egyesületnek. Léber László, a Tititá Néptánccsoport oktatója és koreográfusa elmondta, a műsor megszervezésével és egy egész estére való produkció létrehozásával a tánccsoport bebizonyította önmagának, hogy megérett. – „Ha pedig a táncház hangulatát figyeljük, ahol rengetegen vannak, gyerekek, felnőttek, idősek, ismerősök és most betévedtek, tehát ha a hangulatra figyelünk, akkor mindenki számára nyilvánvaló, hogy egy közösség újraalkotása történt. Ennél több szerintem nem érhető el. Persze megtanulhatunk sok koreográfiát, új tehetségeket találhatunk, de ez egy csúcspont, úgyhogy gratulálok mindenkinek, annak is, aki évek óta szorít a csapatnak, azoknak, akik kétszer-háromszor megizzadnak egy-egy próbán, és a gyerekeknek, mert van utánpótlás.”


“Tánccal kifejezett tisztelet”
Meghatározó személyek konferáltak
 a Gálán

A bemondók szerepére a koreográfiákhoz kötődő vagy a helyi közösség számára meghatározó személyeket kértek fel a tánccsoport tagjai. Kőhegyiné Jókuti Edit pedagógus a helyi Táncstaféta rendezvénysorozat alapítója felidézte, hogy 2007-ben, az első táncgálán öt régi néptáncos pár lépett a helyi színpadra, jánossomorjai lakosok és barátaik. A társaság egy évre rá alapította meg az együttest, amiből egy, ma már közel hatvan tagot számláló tánccsoport nőtt ki.

Kapcsolódó galéria: Városi néptánc gála

A rendezvény vendége a fiatalokból álló mosonmagyaróvári Lajta Néptáncegyüttes volt, akik maguk gyűjtötte eleki román táncokat és szigetközi lépéseket mutattak be. Palenik József az együttes vezetője bevezetőjében kiemelte, minden település számára komoly erőt jelent, ha összefognak a civilek, és Jánossomorja nem gyengélkedik e téren. -„Amikor egy-egy felvételt veszek elő a gyerekeknek a próbákon, mindig azt mondom, kincset hoztam. A zenével és tánccal a dédapjuk jókedveként mutatom meg nekik, azt, hogy mi éltette a munka közben, hogy mennyire, mivel készült a hétvégi táncmulatságra. Őrizzük ennek az örökségnek az emlékeket és nem a hagyományokat, mert a hagyományokat nem kell katonasággal őrizni, és nem kell ápolni, mert nem beteg, hanem meg kell élni. A Lajta 25 éve működik ezeken az alapokon. Fiataljaink évente négyszer lakják be a szentendrei skanzen kisalföldi házait. A Jánossomorjáról származó kápolna előtt és a szentpéteri ház előtt is táncolunk, otthon érezzük magunkat. Azért is örülök, hogy korábbi Lajtás tagokkal hozták létre Jánossomorján a Tititát, és főleg, hogy már az utánpótlásuk is itt toporog a függönyök mögött, mert biztos, hogy hasonló szellemiségben sokszor fogunk még együttműködni.”

Schwartzné Varga Mónika, az Aranykapu óvoda vezetője az intézményen belül 2005-ben indult néptáncoktatás kapcsán kiemelte: Mára szinte mindegyik tagintézményen belül járhatnak néptánccsoportba a gyerekek, a táncolást pedig a Tititá csoportjaiban folytathatják, ami az intézménynek és a tánccsoportnak, de nem utolsó sorban a szülőknek és a gyerekeknek is fontos.

Az utolsó műsorszám előtt Kótai László atya szólt a közönséghez. Méltatta a zenészeket, fellépőket, és az igényességért tett fáradozásaikat. – „Sok helyen jártam papként, de azt mondom, a legeslegmagasabb fokon Önök állnak. Azért, mert itt látok olyan embereket, akik csodát művelnek. Most hálát adok az Istennek, hogy vannak olyanok közöttünk, akik önzetlenek, szeretők és jók. Hála az óvó néniknek, tanítóknak, felkészítőknek is, akik ezekkel a kisgyerekekkel nagy szeretettel foglalkoznak. Adja Isten, hogy ne múljék ki belőlük ez a fajta lelkesedés.” László atya példaként elmesélte, hogy egy Afrikában élő barátjától kapott egyszer egy felvételt, amin az afrikai falu kunyhótemploma előtt a bérmálkozók tánccal várták a püspököt. – „Így tudták kifejezni a szeretetüket, odaadásukat, tiszteletüket, a saját kultúrájuk szerint. És ha most itt csodálkozom, elámulok, és el is érzékenyülök, ne vegyék rossz néven, csupán annyit szeretnék mondani, hogy hálás szívvel köszönöm Önöknek!”