 |
| Kapcsolódó galéria: Kopjafaavató ünnepség és 1956-os megemlékezés |
Az új emlékparkban több százan gyűltek össze az ünnepségre szombat délután. Bécsből különbusszal is érkeztek az egykor ’56-ban emigráltak, akik közül sokan itt lépték át a határt Jánossomorján, a szabadságharc végnapjaiban. Az akkor Ausztriába menekült 200 ezer magyarból több tízezren menekültek át térségünkben vagy Andau, vagy később az andaui híd felé indulva.
„A határig velünk futott a kutyám…”
A kopjafa felállítását a bécsi Europa-Club kezdeményezte. Vezetőjük, Smuk András ’56-ban Pusztasomorjáról menekült el családjával. Beszédében elmondta, egykor álmodni sem merte, hogy 55 év után szülőfalujában kopjafát fog állítani. Ez számára nagy megtiszteltetés, amiért hálás köszönetét fejezi ki a városnak, a klubnak, és minden segítőnek, közreműködőnek. Televíziónknak így emlékezett az akkor ez az úton töltött, sokáig utolsó magyarországi pillanatokra: – „November negyedikén pakoltunk fel a szekérre, és ezen az úton indultunk el, ami mellett állunk most. A kocsin ülve néztem azokat az embereket, akik itt dobálták el a pártkönyvüket, sorban, az út mellett. Emlékszem a kutyánkra is, aki a határig futott utánunk, aztán visszaszaladt nagymamához, aki azt mondta, öreg fát már nem lehet átültetni, és itt maradt. A szekér és a ló Andauban maradt, mi lágerbe kerültünk, onnan indíthattuk el az új életünket. Ezért is érzem egy bezárult körnek azt, hogy most, itt, e mellett az út mellett avathattam egy kopjafát.”
 |
| Kapcsolódó galéria: Kopjafaavató ünnepség és 1956-os megemlékezés |
Az Európa Klub a forradalom leverése után alakult és fogta össze a kivándorolt magyar fiatalokat. Kulturális tevékenysége máig jelentős az ausztriai magyar emigrációban. Szalay-Bobrovinczky Vince, Magyarország ausztriai nagykövete számára Smuk András miatt is nagy fontossággal bírt a jánossomorjai emlékezés. Mint mondta, az ő évtizedes, az ausztriai magyarságért folytatott munkája teljesítménye is arra ösztönözte, hogy elfogadja a jánossomorjai meghívást. Szalay-Bobrovniczky Vince beszédében kiemelte Ausztria akkori szolidaritását és segítségét, ami nagyban hozzásegített minket ahhoz, hogy a két ország ma ilyen jó viszonyt ápol egymással.
„Magad, hogy meg ne botolj, másnak is világolj!” (kirgíz közmondás)
Kóta László atya a közösség számára a béke és egyetértés szimbólumaként tekintett a kopjafára. Örült, hogy Smuk András volt iskolája kápolnafeliratát idézte: „Senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja barátaiért.” Jézus szavaira Assisi Szent Ferenc békéért folyamodó imájával válaszolt. E sorok szerint aki ad, az kap; aki megbocsát, az nyer bocsánatot. A szeretetet, megértést, békét nyújtanunk kell környezetünk fel ahhoz, hogy magunk is megtaláljuk.
A kopjafát a helyi plébános mellett Karvanszky Mónika a bécsi református egyház képviselője és az erdélyi Holt-Maros vidék lelkipásztora Bartha József is megáldotta, a fa ugyanis Csernát községről származik, és Réthy Zoltán fafaragó készítette még 2009-ben.
Felelősségvállalás az ünnep
A kopjafa és az emlékpark kialakításában Jánossomorja Város is jelentős szerepet vállalt. Dr. Kurunczi Károly polgármester Tamási Áront idézve rámutatott: Az ünnep a múltunk által ránk ruházott felelősség vállalása is egyben. Ezért a város jó szívvel fogadta a klub kezdeményezését, és kialakította az emlékparkot a kopjafa számára.
Az ünnepségen a bécsi Mentsik Szilvia többek között Márai Sándor: Mennyből az angyal című versét is elszavalta. A Canto Excolo Kamarakórus adott jól elgondolt keretet az ünnepségnek. Elhangzott Somorjai: Üzenet a kék bolygónak című kórusműve, sok emigránst meghatott az Elindultam szép hazámból című népdal feldolgozása, az ünnepség záró dala pedig az Unió himnusza, az Örömóda volt.
 |
| Kapcsolódó galéria: Kopjafaavató ünnepség és 1956-os megemlékezés |
A kopjafánál számos koszorút helyeztek el az emlékezők, a fúvószenekar lassan játszott indulóira. A jánossomorjai szervezeteken kívül szlovákiai és bécsi magyar egyesületek is fejet hajtottak a menekülők és hősi halottak emléke előtt az andaui út mellett, ahol sok évtized hallgatása után őrzi emlékmű a rengeteg személyes tragédia helyét.
“Vándor, vidd hírül…”
A kopjafa feliratán egy verset olvashat az emlékező. Tudjuk, a magyarországi hősi küzdelem sok nemzet íróit, költőit megihlette. Egy ilyen alkotás harmadik versszaka került a márványlapra, a thaiföldi M.C. Prasobsukh Sukhsvasti: A magyarokról, akik szerették hazájukat című versének részlete. Sajnos az írót nem, csak a műfordítót jelöli az emlékmű felirata.
M.C. Prasobsukh Sukhsvasti
A magyarokról, akik szerették hazájukat
Bár kis ország volt Magyarország
De jól ismert, sugárzó hírnevű.
A háború végével elsodorták
A Szovjet elnyomás mindennemű
Poklai. Évtizede már, hogy felkelt
Egy emberként e nép lerázni jármát!
Fegyvert ragadnak bátran, ki mit lelhet,
Kifüstölni Sztálin lidércnyomását.
De mit tehet egy cseppnyi tiszta víz
A vörös pokol nagy tűzvésze ellen?!
Ezrével hulltak — s ezrek szárnyszegetten
Futottak túlélni Moszkva tankjait.
Sziámi népem, Thaiföld nevében
Köszöntsük hát e népet mi, sziámul,
Kik vérük adták jövőnkért, hős reményben
S gyermekeikért örök szabadság-zálogul.
Sziámi (thai) eredetiből fordította: Makkai Ádám
Hauptmann Tamás
