Egy héttel korábban kiskutyák, denevérek és virágok népesítették be a művelődési házat. A kézműves tábor 12 gyerek ragasztott, festett, hajtogatott egész héten. Sok használati eszköz öltött új formát a rajztáblától a fakanálbábig. A táborszerezők remélik, hogy a gyerekek majd az iskolába is az ötleteket, vagy otthon is hasznos, szép dolgokat készíthetnek, akár a családdal közösen. A szülők táborzáró kiállításon szemlélhették meg eredményeket.
Az idén a nyári szünet kezdete óra minden hétre akadt egy-egy tábor, ahol a szórakozás mellett tanulhattak is a gyerekek. A szülőknek is nagy segítség a mindemellett felügyeletet és ellátást is jelentő közösséget, ahol megpróbáltak már az árakban is mindenki számára elérhető egy heti programot biztosítani a rendezők.
HT