A visszacsapó íjat, a csodaszarvas legendáját és a hét vezér történetét is megismerhették a gyerekek a honfoglalás korát megelevenítő táborban a héten. A szórakoztatva tanító táborban nemcsak játszottak, barkácsoltak, de komoly tudást is elsajátítottak a gyerekek.

 

A magyar reflexíj félelmetes fegyver volt a kora középkori harcmezőkön. 2-300 méteres távolságba lőttek vele, de feljegyezték, hogy átlőtték vele a Boszporuszt, ami több mint 800 méter. Írnak arról is, hogy a túlparton horgonyzó hajóhadat is felgyújtották a nyílvesszőkkel. Így mesél a legendás fegyverről Fodor János, ősmagyar korral foglalkozó hagyományőrző. A jánossomorjai táborlakók nemcsak megtanulták használni ezt a különleges visszacsapó íjat, de a félelmetes fegyver történetéről, képességeiről is sokat hallhattak. – „A gyerekek maguk is, kis gyakorlással már öt másodpercenként ki tudtak lőni egy vesszőt, és így el tudtuk képzelni azt, hogy mit jelenthetett az, amikor ezernyi harcos percekig lőtt az ellenségre.”- mondta Fodor János, aki egy igazi jurtával érkezett a táborba, amit közösen állítottak fel a gyerekkel. A jurta aztán tele lett korabeli felszerelési és használati tárgyakkal, amik ugyancsak felkeltették a gyerekek kíváncsiságát.

A táborozók maguk készítették el ruháikat is, hogy tényleg honfoglalóvá váljanak a tábor végére. A különböző színű és mintájú tunikákba bújt, süveggel, tarsollyal és szütyővel felszerelt gyerekek még hajdíszeket is készítettek.

A Kármentő Egyesület által rendezett hagyományos történelmi tábor idén a honfoglalás és a kalandozások korát elevenítette fel. A szervezők már harmadik éve ötvözik a játékot és a tanítást, így a gyerekek nem csak maguk által készített eszközökkel, hanem értékes ismeretekkel is mennek haza a tábor végén.

A honfoglalás koráról különösen sok érdekességet mutathattak meg a gyerekeknek. Glázer-Kozma Edit táborvezető rámutatott, a korábbi görög és római korral foglalkozó táborokhoz képest sokkal bővebb anyagot tudtak bemutatni a kicsiknek, hiszen ezzel a korszakkal egyre többen foglalkoznak környékünkön is. Így hát egy valóságos jurtában ülve beszélgethettek a megismert eszközök használatáról a táborlakók. A szervezők szerint a kézzel fogható élmények jobban megmaradnak a diákokban és közelebb is hozzák őket a történelemtanuláshoz.

A magyar mondavilág is megelevenedett, nemcsak meséken, rajzokon keresztül: Lehel kürtjének gipszmásolatát is kézbe foghatták a táborozók. A jászberényi múzeumban található eredeti, faragott tülök másolatát szintén Fodor János gyűjteményében láthatták. Az eszközök és a szakértő felnőttek segítségével a magyarok hitvilágáról is sokat megtanultak a kis honfoglalók. A Csodaszarvas legendáját is megismerte mindenki.

A táborban jövőre a lovagkorba cseppenhetnek be az időutazók.

HT

-hirdetés- -hirdetés-