Tavaly közel 600 esetben járt el a helyi gyermekjóléti szolgálat Jánossomorján. A jánossomorjai gyermekek tíz százaléka veszélyeztetett – főként a szegénység vagy a szülők alkoholizmusa miatt. A gyermekvédelmi beszámolót szerdán tárgyalta a testület.

 

Nem lógunk ki a sorból: Az országos helyzet hasonlóan elkeserítő. 2010-ben a magyar kiskorúak több mint tíz százaléka élt veszélyeztetettségben. Tavaly a gyermekjóléti szolgálatoknak 127 ezer kiskorú ügyében kellett eljárniuk, ami 17 ezerrel esettel több az előző évinél. Csak tavaly 11 ezer kisgyermeket bántalmaztak hazánkban. A védelembe vett gyerekek száma tíz év alatt több mint kétszeresére, a gyámság alá került fiatalok aránya harmadával nőtt.

Szerdán a helyi gyermekjóléti és gyermekvédelmi szakemberek számoltak be a képviselőtestületnek a jánossomorjai helyzetről. Városunkban 1247 kiskorúból 125 veszélyeztetett – ennyien részesülnek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben. Sokat mondó az is, hogy nem egészen hatvan családban találjuk meg ezeket a gyerekeket. Itt főként a gazdasági, pénzügyi nehézségek és a szülők alkoholfüggősége okozza a gondot. De gyermeknevelési és a beilleszkedési nehézségek is gyakoriak. Tavaly közel 600 alkalommal kellett egy-egy családot meglátogatnia a gyermekjóléti szolgálatnak.

Winkler László 
a szociális és egészségügyi bizottság elnöke elmondta, régi probléma, hogy ezekhez a családokhoz problémás a bejutás, nem fogadják el a szakemberek tanácsait, beavatkozását. Az utóbbi időben talán annyi javulás látható, hogy próbálnak beletörődni az emberek a helyzetbe és igénylik is a segítségeket.

Rendkívüli gyermekvédelmi támogatást 225 gyermek után vettek fel – összesen hárommillió forint értékben. Az önkormányzat a segélyek mellett szakember biztosításával tud segíteni a rászorulókon.

HT

-hirdetés- -hirdetés-