Jelmezek, szalagok és gólyacsőr: a jánossomorjai gyerekek is farsangoltak. A diákok és tanáraik is maskarákba bújtak, az elsősök hagyományosan gólyacsőrt kaptak a végzősöktől, a legkisebbek pedig szalagot tűztek fel a nyolcadikosoknak a Klafszky tagiskola farsangi bálján. Az óvodákban pedig hagyományosan táncházzal farsangoltak a gyerekek.

Az éneklés is jól ment a kicsiknek, de a tánccal sem vallottak szégyent a tündérek, kalózok és mesehősök. Évek óta hagyományosan táncházzal ünnepelnek farsangkor a szentjánosi és pusztasomorjai óvodában.

Táncház az ovikban

Schwartzné Varga Mónika
 az Aranykapu Óvoda vezetője elmondta: minden évben egyszer, ilyenkor a farsangi bálon hallhatnak élő népzenét az ovisok, ami igen sok többletet jelent a lejátszott albumokhoz képest. A bál során is tanulnak, felelevenítenek a gyerekek népi játékokat, dalokat és táncokat. A művészeti neveléssel foglalkozó Aranykapu óvodában fontos a népi hagyományok megismertetése. A mosonmagyaróvári Kislaptáros népzenekart pedig már ismerősként fogadják a gyerekek.

Keresztény Gyula, a Kislaptáros Népzenekar vezetője szerint a gyerekek még nagyon fogékonyak az ilyen jellegű mozgásra. Hozzátette: sokkal kevesebbet kapnak, szegényebbek azok a gyerekek, akik nem így nőnek fel. A fiúk általában kicsit félősebbek, nehezebben kezdenek el táncolni, de aztán, ha belejönnek, le sem lehet állítani őket. Sok gyerek az óvodai néptánccsoportban is tanul táncolni.

Játszva Péteren

A szentpéteri óvodában a gyerekek közös játékkal, zenével, tánccal köszöntötték a farsangot. Itt is mindenki beöltözött, gyerekek és óvónők egyaránt. Sorversenyekben, kirakós játékokban, mérték össze magukat a picik, de mondókákkal, verses játékokkal is szórakozhattak.

Közösen a klafszkysok

Jelmezes felvonulással kezdődött a Klafszky iskolás alsósok és felsősök közös bálja is. Voltak osztályok, akik egységes jelmezbe bújtak: Aprajafalva összes törpéje is megmutatkozott, de egy egész mese, a Grincs is megelevenedett. Szép számban akadtak egyéni maskarák is, voltak királylányok, bohócok, mesehősök, szuperhősök és kalózok. A fődíjat a rendőr és fogoly párosítás nyerte, de a zsűri külön díjazta az óriási sajtba bújt egeret, és a bekötözött múmiát. A jelmezek után még az elsősök is beöltöztek: ők mindannyian gólyának. A kis gólyák pedig feltűzték a tanulmányaik végét jelző szalagot a nyolcadikosoknak. Utána pedig elsős avató limbóban is kipróbálhatták magukat.

PB

-hirdetés- -hirdetés-