Kaviárt szolgáltak fel a művelődési ház vendégeinek. Ezzel a címmel debütált a helyi Boloct Színtársulat egész estés színdarabja. A szombat esti premierre már egy héttel az előadás előtt minden jegy elkelt.
Csiky Gergely darabja egy vidéki patikus kalandját mutatja be, aki életében először a felesége nélkül utazik Budapestre, a nagy szórakozás reményében. Ám egyáltalán nem sikerül felhőtlenre a kirándulás: a feleség is szeretné kihasználni a szabadságot, így ő is elindul a fővárosba, ahol természetesen összefutnak. Egy időben érkezik még a városba három nagynéni, akik férjhez akarják adni unokahúgukat, egy hajóskapitányhoz, akinek azonban van már szerelme. Minden egy városligeti kis vendéglőben kezdődik, ahol a szereplők összefutnak. A bonyodalmakkal átszőtt komédia a múlt századi, pesti hangulatot idézi, dalokkal, táncokkal színesítve.

A szervezők úgy gondolják elérték a kitűzött célt: ismét sikeres darabbal álltak a színpadra. Nikházi Árpád a darab rendezője elmondta: igyekeztek olyan művet választani, ami a jánossomorjai emberekhez is közel áll. Úgy gondolják, megérte a rengeteg idő és energia, amit a felkészülésre áldoztak, hiszen igazi kikapcsolódást és szórakozást nyújtottak a közönségnek.

A szombat esti előadásra 260 jegyet adtak el a szervezők és a 22-i bemutatón is telt házra számítanak. Az öt új taggal bővült társulatnak nehéz volt a felkészülés, a három felvonásos komédiára nyár óta próbáltak. A most már tizenkét tagot számláló felnőtt színjátszókör a jövőben is tervezi rövidebb darabok előadását. Az előadást még 23-án és 29-én is megtekinthetik, valamint Mosonmagyaróváron is színre lép a társulat.

Petz Brigitta

-hirdetés- -hirdetés-