Klafszky Katalin emlékére ismét Katalin napi énekversenyt rendeztek a szentpéteri tagiskolában a héten. A szervezők a tehetségek felfedezése mellett azt is fontosnak tartják, hogy minél többen ismerkedjenek meg a magyar népdalokkal.

 

Először Prátser Krisztián tanár úr segítségével közös énekléssel melegítettek be a mindkét iskolából összesereglett gyerekek szerda délután, a hagyományos Katalin napi énekversenyen, amit névadójuk, a helyi születésű Klfaszky Katalin operaénekesnő emlékére rendez az intézmény. A megnyitón a volt igazgató, Mátyás Ferenc verssel kedveskedett az indulóknak. Egy korábbi diák, az őszi, Vármegye Hangja versenyen a profik között is kiválóan szereplő Dohány Bernadett pedig énekelt a gyerekeknek.
A hasonló tehetségek felismerését, segítését is célozza a verseny, de nem csak a jó hangú gyerekeket bíztatták indulásra a szervezők. Majorné Horváth Gyöngyiszervező pedagógus elmondta, remélik, a gyerekek újból elkezdenek énekelni népdalokat, közelebb kerülnek hozzájuk. – „A jelentkező 77 tanulóban megvan a vágy, a kedv ez iránt, ezt szeretnénk bennük megőrizni. A magyar kultúra egy rendkívül fontos szelete a népdalvilág, amitől nem szabad hagyni eltávolodni az embereket.”
A mindkét iskolából idesereglő tanulókat osztályonként díjazták, mindegyik csoportban két-két helyi szakembert kértek fel a zsűri szerepére. A szervezők megfigyelése szerint jellemző a dalválasztásra, hogy a már néptáncot tanuló alsósok dalai között sok ott megismert táncdalt, körtánc-éneket üdvözölhetett a zsűri. De a nagyok is igyekeztek nem csak az iskolai anyagból merítve, változatos énekekkel előállni.
HT
-hirdetés- -hirdetés-