Jövőre veszélybe is kerülhet az idei évadát a héten kezdő ifjúsági bérletes hangversenysorozat helyi állomása. Az eddigi években jellemző 150 jegyvásárló helyett ugyanis idén csupán száz néző várható az előadásokra. A héten A sevillai borbély varázsolhatta el a gyerekeket a művelődési házban.

 

A helyi fellépéseket az önkormányzat is támogatja megteremtve ezzel a színvonalas klasszikus zenei kultúrába való bepillantást a gyerekek számára – az előadások feltétele ugyanis a kétszáz eladott jegy. Az időpont a felnőtteknek nem igazán alkalmas, hiszen fél egykor kezdődnek az előadások. A szervező Alapfokú Művészeti Iskola a pedagógusokkal, szülőkkel is keresné a megoldást az alacsony nézőszám növelésére.

Szerdán Rossini: a sevillai borbély című operájának jeleneteiből válogatott a közönségnek a budapesti Művész Szimfonikus Zenekar és operaénekes vendégei, Gulyás Nagy György vezényletével, Fehér András rendezésében, kiváló előadókkal és zenészekkel. A művészek vidám, gyermekszemmel is élvezetes, jeleneteket kiemelő előadását nagy tapssal köszönte meg a közönség. A kulturális minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap által támogatott sorozatra jellemző hogy országos és európai szintű művészekkel, művekkel ismerteti meg a nagyvárosoktól távol élő, főként diák közönséget. Idén januárban Oravecz György zongorajátékát láthatjuk, aki Muszorgszkij: Egy kiállítás képei, Gershwin: Kék rapszódia és saját improvizációival ismerteti meg a közönséget diavetítéssel egybekötve. Április elején pedig a Magyar Táncművészeti Egyetem Balett és Modern Tánc Tagozata a klasszikus balett reprezentáns darabjaival és modern táncokkal kedveskedik.
HT
-hirdetés- -hirdetés-