Nem adná fel a 86-os főút jánossomorjai elkerülő szakaszának tervét Smuk Csaba a FIDESZ-KDNP önkormányzati képviselőjelöltje. A jelöltet bemutató Szakács Imre megyei közgyűlési elnök az hangsúlyozta, hasznos lehet a helyi testületben a kormánypárt jelöltje, aki első kézből kapott belső információkkal segítheti a város működését.

 

– „Tarthatatlan Szentpéter közlekedési állapota, szükség lenne Jánossomorján egy elkerülő út építésére.” Egyik fontos célkitűzése ez Smuk Csabának, a kormánykoalíció helyi jelöltjének. Mindez kissé furcsán hangzik a főút most zajló burkolat-megerősítési munkálatai közepette. Szakemberek szerint ugyanis ezzel a felújítással 5-10 éves távlatban tervezési szakaszig sem juthat az elkerülő út megépítése, mert az Uniós beruházás után szinte lehetetlen újabb pénzt nyerni e szakaszra. A jelölt azonban bizakodik.

Szerinte a Nemzeti Együttműködési Program megfelelő forrásokat kínál majd sok más mellett erre is, ő pedig reméli, segíteni tud abban, hogy minél hatékonyabban szerezhesse meg ezeket az összegeket Jánossomorja. A még nem tisztán körvonalazódó Nemzeti Együttműködési Program segítségében azért is bízik Smuk Csaba, mert jobban tud majd lobbizni a város érdekében a kormánynál.

Ezt az előnyt ajánlotta a helyi választók figyelmébe a jelöltet bemutató Szakács Imre is, a megyei közgyűlés elnöke. Mint mondta, pártvonalon sok tervezett lehetőségről, napvilágra kerülő döntésről első kézből értesülhet a jelölt, és Smuk Csaba a választókörzet országgyűlési képviselőjével, a Fideszes Gyopáros Alpárral is szoros kapcsolatot ápolhat. Szakács Imre reméli, hogy e lehetőség felismerése megnyilvánul a választói akaratban is.

A jelölt további, helyi céljai között szerepelnek a párt főbb országos célkitűzései. Ilyen a vállalkozók segítése, de akár a korrupció ellenes harc is. Smuk Csaba szerint a városban nem lehet nagy a korrupció, de elővigyázatosságból minden nagyobb beruházást meg kell majd vizsgálni a jövőben. A 29 éves jelölt szociális pályán végzett, jelenleg a csornai lakásotthon munkatársa. Szakmája révén a város szociális életében is szeretne hasznos munkát végezni.

HT

-hirdetés- -hirdetés-