Glázer-Kozma Edit is bejutott az idei megyei őszi tárlat kiállítói közé. A seregszemlére 66 megyei alkotó 125 művet nyújtott be. A zsűri válogatása után 41 pályázó 49 művét tekinthetjük meg a mosonmagyaróvári Flesch Károly Kulturális Központban.

 

A szeptember 27-én megnyitott tárlatra a helyi festő korábban már a helyi Mediawave Jánossomorja fesztivál kiállításán is megvillantott mákos sorozatának egyik képét válogatta be a zsűri.  Glázer-Kozma Edit elmondta, nagy elismerés a kiállításon való szereplés, hiszen neves, elismert képzőművészekből és művészettörténészekből álló zsűri ítélkezett a művek fölött.

A tárlaton szűk környékünkről még két újrónafői festő-grafikus, Vecsei-László Ezékiel és Kelemen Benő Benjámin műve is szerepel a tárlaton. A tárlaton térségünk nagyobb városai, Győr, Sopron, Mosonmagyaróvár, Csorna külön is díjazták saját alkotójukat.

A tárlat október 8-ig látható a Flesh Károly Kulturális Központban.

HT

-hirdetés- -hirdetés-