Ötödik alkalommal futott a város. A Felső-Lókert utcai játszótéren óvodástól nyugdíjasig közel félezer ember mérte össze gyorsaságát és kitartását. A dobogós helyezésen kívül idén is jutalomban részesültek a legaktívabb óvodás csoportok és osztályok.

 

Rekordlétszámban, több, mint 460-an álltak rajthoz a város és a környék legnagyobb tömegsportrendezvényén. 13-szor dördült a startpisztoly a péntek délutáni városi futóversenyen. 500-tól 2000 méterig váltakozott a táv, korcsoportok szerint, amit ki könnyebben, ki nehezebben teljesített. A rajtnál azért még mindenki fürge volt, akadtak, akik még a felvezető kerékpárt is megszorították. A bemelegítés és a versenyek is jó hangulatban teltek a végső győzelem pedig a többség számára másodlagos volt.

Volt aki a célba érve szinte összeesett a kimerültségtől, mások néhol sétálva teljesítették a távot. Sokan azonban így is addig maradtak, amíg lehetett. A záró közös futáson szinte mindenki részt vett.

Jutalomban részesült a Napraforgó csoport, a Klafszky ötödik és a Körzeti Iskola 7. b osztálya. Saját korcsoportjukban ők vettek részt legnagyobb létszámban a versenyen.

Egyre több versenyző érkezik a környező településekről, kizárólag a Fut a város miatt. Évről évre visszatérve ők is hírvivői a sikeres rendezvénynek.

Ha valaki javítani szeretne idei teljesítményén, egy évig készülhet az újabb futamra. Aki csak egy jót kocogna, annak a dátumot kell majd a naptárába jegyeznie, a szervezők szerint valószínűleg korábbi kezdési időponttal.

Fut a város részvételi számok:

2005    Kb. 200 fő
2006    389 fő
2007    409 fő
2008    ?
2009    420 fő
2010    465 fő

Városnapi sportversenyek:

Fut a város: 1-2. osztály:
Lányok
1. Molnár Dorina
2. Buri Felicitasz
3. Diós Mónika
Fiúk
1. Lasz Szabolcs
2. Buglyo Botond
3. Gáncs Botond
Stall Gábor

3-4. osztály:
Lányok
1.  Fehér Napsugár
2. Buri Filoména
3. Susovics Katlin
Fiúk
1. Németh Richárd
2. Nagy Patrik
3. Fettik Patrik

5-6. osztály
Lányok
1. Sándor Vivien
2. Nagy Regina
3. Dohány Daniella
Fiúk
1. Weisz Dámiel
2. Kajtár Bence
3. Gősi Gergő

7-8. osztály:
Lányok
1. Horváth Barbara
2. Démi Hajnalka
3. Fettik Rebeka
Hujber Réka
Rubin Júlia
Schwartz Vivien
Fiúk
1. Magyar Richárd
2. Bodor Dániel
3. Liszkai Krisztián

Osztályok közötti verseny:

1-2. évfolyam:
1. 2.a – 89%
2. 1.b – 76%
3. 2.b – 65%

3-4. évfolyam:
1. 4.b – 79%
2. 4.a – 75%
3. 3.b – 57%

5-6. évfolyam:
1. Klafszky 5. o. – 86%
2- 5.a – 75%
2. 6.b – 64%

7-8. évfolyam:
1. 7. b – 100%
2. 8.a – 85%
3. 8.b – 60%

Óvoda:
Lányok
1. Dubi Lara
2. Pálvölgyi Netti
3. Molnár Jázmin
Fiúk
1. Kajtár Balázs,
2. Varga Zsolt
3. Fülöp Krisztofer

15-30:
Lányok
1. Bognár Zsófia
2. Démi Klaudia
3. Öreg Vivien
Fiúk
1. Fördős Bence
2. Leitner Tamás
3. Németh Júlió

30 fölött:
Lányok
1. Sterczingerné Hottvágner Angéla
2. Maglódiné Bálint Szilvia
3- Majorné Horváth Gyöngyi
Fiúk
1. Bognár László
2. Fets József
3. Violka Márió

Prátser Krisztián

-hirdetés- -hirdetés-